Szépség-Élet-Stílus

Esszencia

Anyaságról, anyukákról

2015. október 08. - KaticA


52bbdb52124a1b63a184e4310ed91c91.jpg

E bejegyzés megírására az egyik, úgynevezett mami klubban -szerencsére nem a saját bőrömön- tapasztalt gorombaság sarkallt. Vannak ezek a mami csoportok, melyeket eredetileg szerintem azért hívtak életre, hogy az anyukák egymás között tapasztalatot cseréljenek és segítsék egymást. Ezzel ellentétben azt tapasztalom, hogy ez is, mint a legtöbb fórum, ontja magából a rengeteg, kisebbrendűségi komplexusban szenvedő, félinformációk alapján tájékozott, nagyszájú megmondóembert, akik alig várják, hogy most aztán jól kiéljék másokon saját frusztrációikat. A fent említett eset, ami miatt billentyűzetet "ragadtam" az volt, hogy néhány anyuka, jól lehordott néhány másik édesanyát azért, mert eltérően vélekedtek a gyereknevelésről, az anyaságról, a  JÓ anyaságról, mint olyanról. Az említett mamik egy csoportja vallotta, hiányzik nekik a korábbi munkájuk, valamint szükségük van úgynevezett Én, illetve párjukkal töltött Mi időre, saját személyes harmóniájuk megőrzéséhez. Ők ezekből az Én/Mi időkből töltekeznek a szürke hétköznapokra, melyeket lássuk be, nem mindig könnyű kedélyesen megélni. Nosza, több sem kellett a harcias amazonoknak, rögvest támadásba lendültek és jól lehordták a kis szabadságra vágyó édesanyákat, bicskanyitogató stílusban. Mondván, hogy minek szül az ilyen (!!!) gyereket? Meg, hogy micsoda önző, repedtsarkú némber az, aki magával és a párjával is szeretne néha kicsit foglalkozni, ugyanis szerintük ezzel csak ártanak a porontyoknak, akiktől értékes időt vesznek el ezek a rossz ROSSZ szülők. Félreértés ne essék, nem az eltérő gondolkodásmód és a kulturált eszmecserék ellen van kifogásom, de a fent említett "ősanyák" stílusa... no comment!

Alapvetően nem szoktam panaszkodni és negatív energiákat fröcskölni magamból, mégis úgy érzem, néha muszáj beszélni a nyomasztó dolgokról, és a szürke hétköznapokról is. Bizonyára nem vagyok ezzel egyedül, de az életem nagy része úgymond magányosan telik, amióta édesanya lettem. Szokták volt mondani, hogy olyankor derül ki, kik az igazi barátaid, amikor gyereked születik. Persze az, hogy magányos volnék, talán nem a legmegfelelőbb kifejezés, hiszen van egy gyönyörű és okos kisfiam, mégsem találok megfelelőbb jelzőt, ha a mindennapjaimat próbálom definiálni. Az életem párja gyakorlatilag hétfőtől szombatig, reggeltől estig dolgozik, hogy biztosítani tudja mindazt a sok szépet és jót, amiben élünk. Így legtöbbször, felnőtt társaság híján, kettecskén vagyunk a kisfiammal. Persze megyünk játszótérre, ahol lehet(ne) ismerkedni, meg csavarogni is szoktunk, meg léteznek különféle mami klubok is, bennük sorstársakkal... DE!

Nem tudom, más hogy van ezzel, de én a magam részéről a legtöbb mami klubot -a fent említettek miatt is-rendkívül demotiválónak tartom. Ez nem új keletű dolog nálam. Amíg nem volt gyerekem, addig pusztán irritálónak találtam, amint egyes mami csoportok, hordákba verődve babakocsistól elfoglalták a járda azon részét, ahol a többi járókelőnek kéne ugyancsak közlekednie.  És ha ilyenkor bárki megjegyzést merészel tenni, hogy "ugyan már Hölgyeim, ezt azért mégsem kéne", akkor persze Nekik áll fentebb. Ezen felül pedig taszított, ahogyan saját unalmas életüket ellensúlyozván, naphosszat pletykálkodtak az épp távol levő ismerősökről. Tisztelet a kivételeknek!!!! Mindebből kifolyólag nem meglepő tehát, hogy nem szívesen veszek részt élénken a mami klubok életében. Azért persze csendes szemlélődőként jelen vagyok itt-ott, hátha sikerül felcsipegetnem értékes információkat. De kizárólag akkor fűzök véleményt bármihez is, ha már tényleg úgy érzem, több a soknál.

Az a benyomásom (és erről egy korábbi bejegyzésemben már szóltam), hogy a legtöbb anyuka nem, hogy segítené, támogatná egymást, hanem szívesen tipor bele mások lelkivilágába, illetve - néha talán nem is szándékosan- rossz érzéseket kelt a bizonytalanabb édesanyákban. Mindennaposak a tiszteletlen és arrogáns megjegyzések, és az efféle örömteli hencegések:  "Jaj, az én gyerekem már egy hónaposan, húsz perc szopi után átalussza az éjszakákat." Aztán vannak a szinte naponta mániákusan méregetők: "Jaj, az én gyerekem a tegnapi súlyához képest ma ennyit és ennyit gyarapodott." És persze vannak az abszolút bizonytalanok: "Jaj, az én gyerekem miért nem alussza már át néhány hetesen. egy esti röpke szopi után az éjszakát?" Na és persze vannak az örökös megfelelési kényszerben szenvedő anyucik, akik naponta ontják zseniális és csodaszép apróságukról a híreket, fotókkal illusztrálva, amint a kisded éppen mosolyog, alszik, átfordul, mászni kezd, eszik, cuki kis rucikban domborít... Igen, jól esik néha az örömünket világgá kiáltani. Csak szükségeltetik hozzá némi empátia, mert előfordulhat, hogy az az anyuka, akinek a babája a másikhoz képest eltérően fejlődik, kellemetlenül érzi majd magát, vagy ne adj Isten vélheti úgy, hogy valamit elrontott.

Nincs arra képesítésem, hogy én mondjam meg bárkinek is a tutit. Nem rendelkezem lexikonnyi tapasztalattal, nem neveltem még fel két-három gyereket, és jelenleg úgy érzem, nem is feltétlen szeretnék az egyke kis hercegem mellé kistestvért. Egyrészt akkora a szerelem köztünk, hogy nem szeretném ezt az érzést kettéosztani. Másrészt talán önző vagyok és bizonyos értelemben puhány is. Mivel sajnos meglehetősen nehezen élem meg a szürke hétköznapokat, és azt a fajta kötöttséget, amit egy baba hozhat az ember életébe. Ráadásul nem szeretném pusztán a társadalmi elvárásoknak eleget téve, elölről kezdeni az éjszakázást és minden mást, amin a kicsikémmel már túl vagyunk. Kizárólag akkor szeretnék családbővítésbe fogni, ha egészen mélyen, legbelül érzem majd a késztetést, illetve ha a Kismackóm később szeretne egy kistesót. Talán sokan nem értenek egyet azzal, hogy társadalmi elvárás -is- az elsőszülöttet kistestvérrel/testvérekkel megörvendeztetni. Hadd magyarázzam meg, miért látom ezt így: nap mint nap találkozom olyan anyukákkal, akiket jól láthatóan nem tesz boldoggá, nem elégít ki az anyaság. Idegbetegek a gyakran hiperaktív csemetéjük miatt, túlhajszoltak, kialvatlanok, elhanyagoltak (nem kizárólag külsődleges szempontból)... és mégis, mintha valami külső erő kényszerítené őket a családbővítésre. Ha már van egy gyerek, ugyan legyen már még egy... mert mégiscsak így szokás. Persze vannak, akiket valóban boldoggá tesz, hogy kizárólag édesanyák és vígan babáznak egy, két, három... gyermekükkel odahaza. Vannak, akik ha tehetnék, egész életüket otthon töltenék pelenkázással, főzőcskézéssel, gyurmázgatással, dalolászással... meg a játszótéren gyönyörködnének csodás, játszadozó csemetéjükben, miközben vígan diskurálnak a hasonló szemléletű édesanyákkal.

Én irigylem ezt a típusú mamit, és szeretnék legalább egy csipetnyit abból a boldogságból, amit átél, amiben él, nap nap után. Szeretnék én is ilyen mami lenni! Szeretnék én is olyan mami lenni, akinek otthona mindig makulátlan, mert kicsinye mellett még van kapacitása csinosítgatni azt, szeretnék olyan mami lenni, aki örömmel hajtogatja élre az aprócska babaruhákat a cuki kis baba gardróbban, akinek van ereje és hangulata minden egyes baba hófordulót megünnepelni, aki a játszóterek üde színfoltja, aki boldog attól, ha otthon sürgölődhet és naponta finomabbnál finomabb ételekkel örvendeztetheti meg férjurát. Szeretnék olyan mami lenni, akinek nincs, vagy csupán ritkán van igénye Én és Mi időre, mert akkor boldog igazán, ha a gyermekét gardírozhatja és ha körülrajongja a párját. Szeretnék én is arcomon üdvözült mosollyal létezni, már a puszta ténytől is, hogy anyuka vagyok, és nem leharapni a kisdedem fejét, miután folyamatosan artikulálatlan hangon óbégat a fülembe, ha nem Vele, hanem a házimunkával, vagy bármi más egyébbel foglalkozom. És Anyuci, emellett főzz finom ételeket, a házad ragyogjon, Te magad pedig ne felejts el mosolyogni, legyél csinos, boldog és kedélyes!

photogrid_1444303381512.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kencevilag.blog.hu/api/trackback/id/tr437876998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.