Szépség-Élet-Stílus

Esszencia

Közlekedés babakocsival

Avagy: magad uram, ha verdád nincsen.

2016. április 16. - KaticA

Mielőtt gyermekem született volna, képtelen voltam megérteni azokat, akik a budapesti tömegközlekedést szidták. Egyszerűen nem fért a fejembe, mi bajuk a méltatlankodóknak. Azon kevesek közé tartoztam, akinek soha egyetlen percig sem jutott eszébe jogosítványt szerezni, és autót vásárolni. Minek? Hiszen úgy véltem, a tömegközlekedés gyors, biztonságos, környezetkímélő(bb), nincsenek dugók, és habár a kényelem -egyesek szerint- megfizethetetlen, a havi bérletet megvásárolni még mindig olcsóbb, mint egy autót fenntartani. Ráadásul a belvárosban laktunk (ahhh de hiányzik!!!), ahol hétköznapi szinten nem is vettük volna hasznát egy négykerekűnek. A vonatközlekedést pedig egyenesen imádtam: bedugtam a fülembe a fülhallgatót, jó zenét hallgattam, s közben élveztem a tájat.

Aztán megszületett a kisfiam, és a vasúti közlekedés egyenesen rémálommá vált. Mivel a szüleim vidéken élnek, autónk viszont változatlanul nincsen és nem is szándékozunk venni, bizony elkerülhetetlen, hogy olykor igénybe kell vennem a vasúti közlekedést. Gondolom, nem szükséges részleteznem a körülményeket. Najó, talán mégis: nem szokásom politizálni, mivel rendkívüli módon untat a politika, ráadásul fölösleges is róla vitázni, csakúgy, mint a vallásról és az ízlésekről. Azonban ahogy elnézem a vasútállomásokat és azok környékét, a legtöbb vonatról nem is beszélve, a mindenkori kormánynak az lehet az üzenete, hogy aki a mozgásában korlátozott, illetve babakocsival együtt közlekedik, jobban jár, ha mindezt lehetőség szerint gyalogszerrel teszi.

photogrid_1460801283135.jpg

Borzasztó, hogy az ember lányának mások jóindulatára kell hagyatkoznia, mivel sajnos az emberek egy részének viselkedése gyakran nem felel meg a jólneveltségről alkotott elképzeléseknek. Számtalanszor előfordult velem, hogy simán végignézték, ahogy Kőbánya-Kispest vasútállomáson az ötven kg-os testsúlyommal a babakocsit cipelve (gyerekkel együtt kb. 20 kg.) a rengeteg lépcsőn keresztül eljutok a peronokig. Én pedig nem vagyok egy rinyagép, magamban szitkozódtam. Namost, aki mindezt tolószékkel próbálná utánam csinálni, az minimum varázsló kell legyen.

Aztán úgy alakult, hogy tavaly nyáron kiköltöztünk a belvárostól egy távolabb eső kerületbe, családi házba, ahol előfordul, hogy olykor a tömegközlekedés is fejtörést okoz. Több ízben is megesett már, hogy fél órát kellett várnom egy alacsony padlós buszra, miközben a gyereket vittem orvoshoz. Nem is szaporítanám tovább a szót. Manapság minden fórumon a családok ilyen-olyan támogatásáról beszélnek. Tudjátok, a CSOK és társai... Ebbe a témába most inkább nem is mennék bele. De ha már az a cél, hogy a családok minél több gyermeket vállaljanak, vajon nem lenne logikus abban is segítséget nyújtani (nem csupán a családoknak, de mindenki másnak is, akinek egyetlen lehetősége a tömegközlekedés a helyváltoztatásra), hogy kulturált módon közlekedhessenek??? Mert mondhatja bárki, hogy "mit rinyálok, hiszen csak egy gyerekkel kell megoldanom az A-ból B-be való eljutást?" De abba már bele sem merek gondolni, miként oldja meg bárki a tömegközlekedést három gyerekkel, autó (és ideg összeroppanás) nélkül. Több ismerős anyukától is hallottam már, hogy ők bizony nem mernék bevállalni az apróságokkal a tömegközlekedést. Ezek szerint akik bevállalják, azok szuperhősök.

A bejegyzés trackback címe:

https://kencevilag.blog.hu/api/trackback/id/tr188423370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.