Szépség-Élet-Stílus

Esszencia

Júniusi kedvencek

2018. július 12. - KaticA

img-4078.JPGimg-4079.JPG
Nahát, még csak most posztoltam a májusi kedvenceimet, s máris itt az ideje, hogy újra megosszam veletek, június hónap legjeit. Fontos tudnotok, hogy semmit nem reklámozok! A bemutatott termékeket valóban szeretem, és nagy megelégedéssel használom, nem pedig annak szól a dicséret, hogy valakitől kipróbálásra kaptam bármelyiküket is. Az összeset a saját keresetemből szponzoráltam. :)

A június alapvetően egysíkúan telt: Marci mackó ugyanis végig betegeskedte. Ez pedig azzal járt, hogy rengeteget éjszakáztam, ezért úgy összességében meglehetősen stresszes időszakot zárok. Nem tehetek róla, de engem a gyerek egy sima köhögéses-megfázásos nyavalyája is úgy megvisel, mintha én magam gyengélkednék, míg neki meg sem kottyan az egész. :) A gyerekek az igazi hősök. Szóval mindezek fényében igencsak szükségem volt mind a bőröm, mind pedig a lelkem fokozottabb kényeztetésére. Nos, nem is szaporítom tovább a szót, megosztom veletek hogyan sikerül megőriznem hamvasságomat (haha), még egy problémás időszakban is.

The Ordinary Azaliac Acid Suspension 10% és The Ordinary Matrixyl 10% + HAimg-4039.JPGBár tudom, igencsak megoszlanak a vélemények a The Ordinary termékeket illetően, én nagyon szeretem őket. Nem, nem azért, mert minden egyes termékük maximálisan beváltotta volna a hozzájuk fűzött reményeimet. Természetesen akad néhány kakukktojás. Azonban megvannak azok a kincseim, amik viszont nagyon is hozzám nőttek, mert csodákat művelnek a bőrömmel. Úgy, mint például ez a két kis kence, melyeknél én ár-érték arányban még egyszerűen nem találtam hatékonyabbat, jobbat.
Szerintem sokan vagyunk ezzel így, hogy a stresszesebb időszakban gyakrabban ütik fel fejüket az arcunkon pattik. Na én így jártam. Pompáztak a homlokomon, az államon... azaz csak pompáztak volna, ha ki nem nyírom őket ezzel a szuperszónikus azelin savas szuszpenzióval. Amint megláttam, hogy egy kis mocsok rügyezni készül, azonnal támadásba lendültem, és láss csodát: volt pirosság, nincs pirosság. Illetve a már meglévő ragyákat is rövid időn belül kezeli. Egy csoda ez, de tényleg! Szerintem ott a helye minden valamirevaló beauty elsősegély dobozkában. :)

A Matrixylt egy másik termékkel együtt rendeltem, amiről egyelőre még nem ejtenék szót, mert nincs elegendő tapasztalat, információ a birtokomban. De hamarosan...
Viszont a Matrixylt imádom!!! A vízhiányos bőrömre valami fantasztikus!!! Csodálatosan hidratálja, s ezáltal feltölti a bőrömet, nem allergizál... minden általam támasztott kritériumnak megfelel! Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.

Dr. Konopka's regeneráló arcmaszk
img-4081.JPG
Egy korábbi posztomban, amikor a Dr. Konopka's termékekről írtam, ódákat zengedeztem egy bizonyos arcpakolásról, amely teljesen levett a lábamról. Egyszerűen nagyszerű, az arcbőröm imádja, az ára baráti... nos, ő volt az: Dr. Konopka's regeneráló arcmaszkja. Rövid időn belül állandó helyet vívott ki magának a szépségszekrénykémben. Könnyed kis krémpakolás, nem érzem úgy, mintha disznózsírral mázoltam volna be az arcomat, az előírt hatóidő alatt a bőröm maradéktalanul beszívja és ami utána marad: pihe-puha, csodásan hidratált bababőr. Azt hiszem, ennél több már csak fölös szócséplés volna. Próbáljátok ki. 

Herbatint Royal Cream hajbalzsam,és Bio Argánolaj
img-4041.JPG
Az argánolaj egy olyan univerzális csodaszer, amit szerintem 25-30 éves kortól minden nőnek receptre kellene felírni. Hogy miért? Egyrészt remekül hidratálja a bőrt, és tulajdonképpen mindenféle bőrtípusra és bőrállapotra jó. Nem okoz ragyákat, feltéve hidegen sajtolt, biogazdálkodásból származó szép tiszta argánolajat vásárolunk.
A Marokkó folyékony aranyának is nevezett argánolaj magas zsírsav- és rendkívül gazdag E vitamin tartalmának köszönhetően regenerál, hidratál, és teszi mindezt tetőtől talpig. Szóval jó a bőrünknek, szép fényessé varázsolja a hajunkat, remekül ápolja a hajvégeket, puhítja a körömágy bőrét... 0-100 éves korig. :)

Amikor hajápoló szereket választok magamnak fontos, hogy minél gyengédebb, ám hatékony összetevőkkel bírjon a termék, amit majd magamra kenek. Nyilván elsődleges szempont, hogy legyen állatkísérletmentes, és persze az sem árt, ha vegán. Vastagszálú és hatalmas tömegű hajjal vagyok megáldva, ami jelenleg bőven a hátam közepéig ér. Nem festetem, és semmilyen más egyéb módon sincs vegykezelve, tehát nincs szükségem olyan hatalmas extrákra. Csupán sima, fényes, gubancmentes hajkoronát szeretnék. Nos, ez a Herbatint hajbalzsam minden kritériumnak megfelel. S habár elvileg festett hajra szánják, egy csoda, amit művel az én természetes hajammal! Puha, fényes, könnyen fésülhető és illatos illlllatos hajkoronát varázsol.Imádom! És egyébként érdemes utána nézni a márka hajfestékeinek is, mivel 2016-ban BEST OF NATURAL BEAUTY díjat nyertek, 2017-ben pedig VICTOIRE DE LA BEAUTÉ győzelemmel díjazták őket Franciaországban, egyáltalán nem véletlenül.


DERMOmed tusfürdő argánolajjal
img-4084.JPG
Mi az, ami miatt szerelembe estem ezzel a tusfürdővel? Nézzük: mennyei illata van, isteni krémes az állaga, mennyei illata van, nem szárítja a bőrömet, mennyei illata van, állatkísérlet mentes... ja, és mondtam már, hogy mennyei púderes illata van? :) Nem ragozom tovább! A tusfürdők királynője ő. Mindenképp próbáljátok ki.

The Chemistry Brand testápoló hyaluron koncentrátum, és Babydream extra sensitive testápoló
img-4042_1.JPG
Valahol már írtam, hogy testápoló mániás vagyok. Na de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen ha már akkurátusan odafigyelünk az arcbőrünk és a hajunk ápolására, akkor nem feledkezhetünk meg a testünk egyéb részeiről sem... nem bizony, még ha azt a nap legnagyobb részében ruha fedi is. Télen általában szárazabb a bőröm, és hajlamos hámló foltokat produkálni, nyáron viszont szerencsére elkerülnek az effélék, ilyenkor csupán a napi, kötelező hidratálásra van szükségem. Illetve egy ideje már elkezdtem odafigyelni mind a belső, mind pedig a külső bőrfeszesítésre is. Hamarosan írok majd nektek a belsőleges bőrápolásomról, most azonban nézzük, mivel tartom külsőleg szép állapotban a bőrömet. A TCB hyaluron koncentrátumáról rengeteg szépet és jót olvastam a különböző fórumokon. Ezek hatására mertem belevágni a vásárlásba, és milyen jól tettem, mert az én finom, vízhiányos bőröm igazán hálás ezért az extra ápolásért, hiszen szemmel láthatóan élettel teli, gyönyörűen hidratált és kicsattanóan egészséges. Maga a koncentátum egy csodásan tiszta, teljesen átlátszó, illatmentes, gél állagú anyag, amely önmagában és egy gazdagabb testápolóba keverve is használható. Gazdaságos, hiszen mindkét esetben elegendő egy kisebb mennyiség belőle. Én felváltva használom: egyszer önmagában, egyszer pedig a kedvenc testápolómba keverve, ami most nem más, mint a Rossmann saját márkás Babydream extra sensitive illatmentes testápolója. Ezt eredetileg Marci mackónak vettem, de mivel ő utál kenekedni (pasik... ), ezért úgy gondoltam elhasználom, ne menjen már kárba. :) És beleszerettem, ez van! Télen talán szükségem lesz valami gazdagabbra, de mostanában annyira tökéletes számomra ez a kombináció, hogy jobbat elképzelni sem tudnék. Ha szép, feszes, hidratált bőrt szeretnétek, próbáljátok ki őket bátran.

XOXO: Katica

A bejegyzés trackback címe:

https://kencevilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9014098011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.