Szépség-Élet-Stílus

Esszencia

Esszencia

Élet a húson túl.

Egy kezdő vegán szárnypróbálgatásai.

2018. január 30. - KaticA

A vegán életmódra való áttérés gondolata nem új keletű dolog nálam. Senki ne az afféle szokásos "új év, új én" féle elhatározásokra gondoljon, melyek aztán a lelkesedésünkkel együtt hamarosan eltűnnek a süllyesztőben. Sokkal mélyebb, és sokkal komolyabb elhatározás volt ez, hogy kiiktatok minden állati eredetű táplálékot az életemből. S ezen elhatározás gyökerei valahol gyerekkoromban, vagy talán a még sokkal régebbi időkben keresendőek.
Egész életemben imádtam az állatokat. Az embereket úgyszintén, de az állatok iránt mindig is valami egészen intenzív, mélyről jövő kötődést éreztem.
Tavaly, Édesanya elvesztésével bennem is megváltozott valami. Elkezdtem másként szemlélni az életet, az egészen addig jelentéktelennek tűnő, aprócska mozzanatokat. Sokat töprengtem az élet értelmén, a halálon, a halál utáni létezésen, és kegyetlenül szembetaláltam magam saját földi létem múlandóságával is. Aztán év végén egy olyan hatalmas mélypontot éltem meg, hogy máig beleborzongok, ha csupán eszembe jut ez az időszak. Lázas halálfélelemmel, álmatlansággal, levertséggel küzdöttem, és semminek nem láttam értelmét. Az egész életet egyfajta céltalan küzdelemnek láttam. Különféle halálos betegségeket hallucináltam be magamnak, és rettegtem minden egyes újabb naptól. Közben persze dolgoztam, és idehaza, anyukaként és társként is helyt kellett állnom. Viszont belátom, szükségszerűen keresztül kellett ezen mennem ahhoz, hogy el tudjam fogadni a megváltoztathatatlant, és a fejlődésnek egy újabb szintjére kerülhessek. Egyik éjszaka, amikor félálomban forgolódtam, nagyon különös "álmot" láttam: Mamánál voltunk a régi házban, és az öcsémmel meg az unokatestvéreimmel a kutyákkal játszottunk. Ott sertepertéltek körülöttünk a malacok, meg a csirkék és a kis pöttyös japán kakas... olyan békés volt ez a jelenet.  Otthon voltam, biztonságban és béke volt bennem. Aztán reggel közöltem a Kismackóm apukájával, hogy vegán leszek. Így kezdődött ez az új fejezet az életemben.
fullsizerender.jpgMióta az eszemet tudom, szeretem a természetet és mély szeretetet érzek az állatok iránt. Semmi más nem ad számomra olyan megnyugvást, mint amikor kimegyek a természetbe, távol a várostól, magamba szívom a föld illatát, és hallgatom, mit mesélnek a fák. Amikor még odahaza éltem Szolnokon, gyakran órákig jártam a kutyámmal a közeli kiserdőt, és nem gondoltam semmire, csupán élveztem a puszta létezést. A legcsodálatosabb stresszűző volt simogatni vastag, illatos, puha bundáját, közben élvezni, hogy süt rám a nap. A legjobb barátom volt, és az, hogy nekünk közünk van egymáshoz, már a legelső pillanatban eldőlt. Ő kóbor kutyaként az utcákat járta, mikor rátaláltam, én pedig úgy éreztem, régről ismerem már a kis lelkét. Neki mindent elmondhattam. Nézett rám az okos, zöldes barna szemeivel, és tudtam, tudom, hogy mindent megértett. Tizenhárom évet kaptunk mi együtt. Amikor elment, egy családtagot veszítettem el, egy lelki társat.
Magamban sosem tettem különbséget a kutyák és a kedves, rózsaszín malackák között, akiket mamánál dédelgettünk. Emlékszem kislány voltam még, és azzal zaklattam a környezetemben élő felnőtteket, hogy mégis miért esszük meg mi emberek a szívemnek oly kedves állatokat: a malackákat, akiknek nevet adtunk, és akiknek egészen emberi tekintetük van, a bocikat, akik jámborak és melegszívűek, a kedves csirkéket, akik felismerik a gazdájuk hangját? De nem kaptam számomra kielégítő választ. Az, hogy erre lettek teremtve, nem magyarázott meg semmit sem. Nem értettem, és nem akartam elhinni, hogy az a kedves, és szerető Isten, akiről hittan órákon tanultunk, bárkit is azért teremtett volna erre a világra, hogy alá- és fölérendeltjei legyünk egymásnak. De persze gyerek voltam még, és elhittem, hogy ha nem eszem húst, akkor megbetegszem, így azt ettem, akit ("akit"... ezt tudat alatt írtam így, szándékosan nem javítom) elém tettek. És nálunk odahaza aztán igen gyakran volt hús. Csirkepörkölt nokedlival, sertéspörkölt, de szerettem a lazacot, gyakran hamburgereztünk, imádtam a jó kis bukés sajtokat, a tenger gyümölcseit, a garnélát... De gyakran kerültek az asztalra különböző sültek, belsőségek, mint például a csirkemáj, libamáj. Sokszor készült körömpörkölt, ami valódi rémálom volt számomra. Egyszerűen képtelen voltam megenni. Mint ahogyan a csirkelábat sem. Ez nagycsaládi hacacárék alkalmával rendszerint ott kukucskált a levesbetétek között, amitől a hideg futkosott a hátamon. 
Miután a kutyánk hozzánk került, volt már egy gyenge próbálkozásom a hús kiiktatására az étrendemből, de mivel még otthon éltem, törekvéseim dugába dőltek. Azonban mindig is tudtam, hogy csupán idő kérdése és nem fogok többé állati eredetű táplálékot magamhoz venni.
fullsizerender_1.jpgS mik az eddigi tapasztalataim? Az első héten gyakorlatilag csupán sült répán, krumplin, avokádón, hummuszon, zabkásán és hatalmas mennyiségű vízen éltem. De nagyon boldog és elégedett voltam, s közben rengeteget olvastam és videókat néztem a különböző ételek elkészítéséről. Találtam számos, nagyon inspiráló youtube-ert, és ellátogattam az év első vegán piacára is. Mindezek együttesen ráébresztettek arra, hogy van élet a húson túl is,  mi több: a valódi élet ott kezdik csupán.
Jelenleg úgy fest, hogy akár vendégek számára is bátran fel merészelem tálalni az általam készített vegán finomságokat. Ráadásul egy nagyobb konyhai művészkedés után sincs az az erős kajaszag a lakásban, amit csak a szagelszívó maximum fokozatra állításával, és egy többórás masszív kereszthuzattal lehet eltávolítani. S ha mindez még nem volna elég, akkor piros pontot érdemel, hogy sokkal kevesebb ételmaradékot és hulladékot termelünk, mint korábban. Az ételeim nem erőszak árán kerülnek az asztalra, ami hatalmas megnyugvás a lelkemnek. S, hogy valami önző indokkal is szolgáljak: a bőröm szebb, mint valaha. Persze olykor kissé feszül a felszíni vízhiánytól így télvíz idején, de elegendő számára a korábbinál sokkal könnyedebb, nyilván vegán és állatkísérlet mentes hidratálás, és egy darab ragya sincs rajtam, még a "nehéz" napokat megelőzően sem. Egyáltalán nem kívánom az édességeket, és nem igazán szoktam nassolni sem. Valahogy nem érzek rá késztetést, mert maximálisan kielégítenek azok az ízek, amiket magamhoz veszek.
Sokan kérdezik tőlem, hogy nem hiányoznak-e azok az ételek, amiket ezelőtt szívesen fogyasztottam. Bevallom, a hús egyáltalán eszembe sem jut. Rájöttem, hogy amikor korábban húst kívántam, inkább valamiféle mély, erőteljesebb, fűszeresebb íz után vágyakoztam. Tejet már évek óta nem fogyasztok, tehát annak hiányát sem érzem. Volt egy időszak, amikor valamiféle erős sajtra vágytam. De aztán megtaláltam az alternatív megoldást egy növényi alapú sajthelyettesítőben. Szóval nem, nem hiányoznak a korábbi ételek, mert van helyettük ezernyi más, amik sokkal izgalmasabbak, és senkinek nem kellett az életével fizetnie azért, hogy én jóllakjam. És a legkevésbé sem legelek. :) Na persze rengeteg gyümölcsöt, nyers zöldséget, salátát és csírákat fogyasztok, de mindezek mellett gabona féléket, magvakat, hüvelyeseket, csodálatos sajthelyettesítő finomságokat, gabonaitalokat is... szóval mindent, amit eddig, csak most az állati származékok nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://kencevilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1213580673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása