Szépség-Élet-Stílus

Esszencia

Esszencia

Süss fel nap...

Fényvédők illatanyag és alkohol nélkül

2015. március 27. - KaticA

Habár az időjárás egyelőre nem mutatja, mégis itt a tavasz. Én őszintén remélem, hogy hamarosan ezer ágra süt majd a napocska, rengeteg sétára csábítva ezzel minket a Kisfiammal. Őszintén szólva végtelenül untam már az overálos időszakot, amibe minden egyes séta előtt bele kellett varázsolnom az üvöltő gyermekemet. Mire sikerült ráadnom, folyt a víz rólam, az idegbaj kerülgetett, a szomszédok pedig bizonyára azt hitték, hogy nyúzom a szerencsétlen kisdedet. Szóval minden egyes indulást komoly lelki felkészülés előzött meg részemről.

photogrid_1427227009447.jpg

No, de ha már tavasz és napsütés, akkor fényvédelem. Nem tudom elégszer hangsúlyozni a fontosságát. Ugyanis: hiába költesz havonta súlyos ezreket kozmetikai kezelésekre és sminkcuccokra, meg bőrápoló szerekre, ha egyébként szoliban sütteted magad, vagy fényvédelem nélkül tartózkodsz a napon. A bagózásról meg a mértéktelen alkoholfogyasztásról már nem is beszélek. Rendkívül fontos, hogy a bőr öregedéséért legnagyobb részben a napsugárzás felel. De még nem késő kiválasztani a legmegfelelőbb fényvédőt. A következő listát igen nehéz volt összeállítani, mivel a legtöbb fényvédő, illetve napozószer hemzseg az alkoholtól, a parabénektől, az illatanyagoktól... Ez a kis összeállítás azokat a jónak ígérkező, illetve általam kedvelt termékeket mutatja, amelyek nem tartalmaznak sem parabéneket,  sem illatanyagot, sem alkoholt. Remélem, egy kis segítséget tudok ezzel nyújtani a megfelelő fényvédő kiválasztásához.

kmf-84052-5.jpg

1. Uriage Bariésun Mineral Krém SPF50

Mivel az én bőröm meglehetősen érzékeny, nem igazán tolerálja a kémiai fényvédőket. Ez a krém fizikai szűrőket tartalmaz, ezért már 1 éves kor alatti babucira is rákenhetjük. Alapvetően barátságos összetevőkből áll, nem tartalmaz alkoholt, illatanyagot, parabéneket, erősen vízálló, nem komedóképző, hipoallergén. Nekem nagyon tetszik, hogy viszonylag könnyen beszívódik és nem ragad. Azért egy nagyon halvány fehér csík marad utána, de kis idő után ez is eltűnik. Nekem most ez lesz a tuti nyerő nyárra... és a Kisfiamra is nyugodt szívvel rá merem majd kenni. Megvásárolható a patikákban.

2. Kiss My Face Sun Spray Lotion Broad Spectrum SPF30

Jelenleg ezt használom, és nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy odáig vagyok érte. Több okból is belopta magát a szívembe. Egyrészt bazi nagy adag (414 ml.) és csupán kb. 17 dollárért rendeltem, másrészt szépek az összetevői, illetve a picit vizes állaga miatt, könnyű, nem ragad és rendkívül gyorsan, szinte pillanatok alatt felszívódik. Nem tartalmaz parabéneket, állati összetevőket, valamint nem tesztelték állatokon, nem tartalmaz mesterséges színezéket és illatanyagokat. Tényleg egy csoda ez a krém, ilyen remek fényvédővel még nem találkoztam, és akár zsírosabb bőrűek is bátran magukra kenhetik, nem fognak fényleni tőle.

3. Bioderma Photoderm Mineral SPF50+ Spray

Ha már a patikákban kapható krémeknél tartunk, ezen kategórián belül kifejezetten kedvelem  a Bioderma kozmetikumokat. Ez a kis napozószer is ígéretesnek tűnik számomra. Nagyon praktikus, szórófejes kiszerelésben forgalmazzák, amit én igazán szeretek. Mivel kizárólag ásványi szűrőket tartalmaz, már 6 hónapos kortól használható. Az INCI listája igen rövid, és eléggé barátságos is. Nem mellesleg parfümmentes, parabénmentes, vízálló, nem komedogén, hipoallergén... Szóval túlérzékeny bőrre is kiváló.

4. Sweetsation Sun'n'Fun baba napvédő krém SPF 30+

Ha valaki egy igazán egészséges megoldást keres akkor ez a napozószer egy remek megoldás. Állítólag felhasználás előtt minden egyes összetevőt leellenőriznek az Environmental Working Group kozmetikai adatbázisában, hogy meggyőződjenek arról, használatuk terhesség alatt is biztonságos, miközben természetesen segítenek elérni a kívánt hatást. A Sweetsation Therapy termékek nem tartalmaznak: mesterséges illatanyagokat, színezékeket, parabéneket, ftalátokat, formaldehidet, kőolajszármazékokat, oxybenzone-t, PABA-t, SLS-t, SLEST-t, retinolt. Jó hangzik, nem? A Sun 'n' Fun Baba Napvédő elnevezés ne tévesszen meg senkit, felnőttek is nyugodt szívvel használhatják.A termék vízálló és elvileg nem zsíros, viszont gyógyítja a száraz illetve ekcémás bőrt, hidratáló és bőrnyugtató. PABA (para-amino benzoesav) és oxybenzone-mentes, ásványi alapú (nanopartikulumoktól mentes), hidratáló és tápláló hatású és nem mellesleg magas szintű UV-védelmet biztosít.

 5. Clinique Even Better Dark Spot Defense SPF45

Ez egy rendkívül gyengéd és meglepően könnyű fizikai fényvédő. amely a sötét foltok, elszíneződések ellen is fel van vértezve. Nem szárítja a bőrt, nem olajos, nem ragad, nem kelt maszkszerű hatást és nem csomósodik össze a bőrön. Kétféle változatban is létezik: az egyik színtelen, a másik pedig enyhén színezett. Akinek nagyon zsíros a bőre, annak kissé átfényesedhet a nap végére, viszont alapvetően nem komedogén kis cucc ez. Akinek a bőre nem tolerálja a szilikonos kencéket, annak talán nem ez a legmegfelelőbb viselet. Ettől függetlenül viszont nagyon ígéretesnek tűnik.

A fenti termékeket egy kivétellel, alapvetően szárazabb, érzékenyebb bőrűeknek javaslom, de ha lesz rá igény, belevetem magam egy zsíros, pattanásos bőrűek számára kedvező lista összeállításába.

A bejegyzés trackback címe:

https://kencevilag.blog.hu/api/trackback/id/tr257304206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása