A parfümlegenda: ellenállhatatlan, érzéki, túlzásokra hajlamos, szélsőséges, maga a megtestesült időtlen elegancia. Csak imádni vagy gyűlölni lehet, nincs középút. 1921-óta pompázik, amikor is szépen lassan végre felváltotta a levendula- és rozmaring vizeket. Szerelmes vagyok ebbe a kissé régimódi illatba, amely örök klasszikus és minden divathóborton túlmutat.

A divatos illatoktól a hideg kiráz, könnyen jönnek és gyorsan mennek. Talán mert nem viselik minden molekulájukban a szakértelmet, a gondos tervezést és a valódi érzelmeket. Coco nem többet akart, mint ami a NŐ illata, amit  Ernest Beaux-nak sikerült is létrehoznia. Mindenkin másképpen illatozik: valakin működik, másokon kevésbé. Én régóta rabja vagyok mert rajtam működik... működik a bőrömmel, a személyiségemmel. Évszaktól és napszaktól függetlenül, megszállottan imádom, és ez már így is marad örökké.

Nagyon francia és maga a megtestesült antik elegancia. Kissé sznob mégis szerethető. Légies, mégis jelentős. Bájosan lázadó, mégis nyugodt, kifinomult és magabiztos... egy igazi kaméleon, de mindenekelőtt luxus, luxus, luxus. Kívánja a pezsgőt, ami csakis Moët & Chandon, és az igazgyöngyöket, a puha kasmírt és a vörös körmöket.

Hosszú évek óta mindig birtoklok belőle egy üveggel, de leginkább azóta érzem magaménak, amióta édesanya lettem. Amióta megállapodtam és feltétel nélkül imádnak.

(Fotók: Pinterest)

Egyszer a színházban megéreztem egy mellettem elhaladó, rendkívül elegáns hölgyön. A korát nehéz lenne megsaccolni, úgy a hatvanas évei végén járhatott. Rajta a korának megfelelően hatott. Azonban nem estem kétségbe, én más korosztály vagyok; rajtam meleg, púderes, nagyvilági. Maga a folyékony önbizalom, minden cseppje kincs. És személy szerint nem bánom, hogy sokaknak nem tetszik. Kár lenne érte, ha a tucatillatok közt végezné.