Az élet-stílus rovat első bejegyzéseként egy igencsak aktuális témát hoztam Nektek. Ez a téma nem a szépségápoláshoz kapcsolódik, sokkal inkább szól arról az életszakaszról, amiben várandósságomtól kezdve benne vagyok, illetve egyúttal ennek a blognak a születéstörténete is.

A hozzám közelállók tudják rólam, hogy én bizony soha nem készültem az anyaságra. Legalább is nem tudatosan. Picit mindig értetlenül szemléltem azokat a nőtársaimat, akik egyetlen életcélként tűzték ki maguk elé a házasságot és a gyermekvállalást. Ki tudja, melyik a normális(abb) hozzáállás. De én azt hiszem, Ők vannak többen, és bizonyára marslakónak nézik az efféle gondolkodással bíró nőket. Nincs is ezzel semmi baj, így szép ez a világ... hogy ennyire különbözőek vagyunk.

Szóval kissé lesarkítva, kétféle nőtípus létezik: az egyik, akik gyakorlatilag egész életükben az anyaságra készülnek, és már tíz évesen eldöntik születendő gyermekeik nevét, és tudják, mi a különbség a rugdalózó, a body meg a tipegő között, amíg a másik típussal ez az egész egyszer csak úgy megtörténik. Én egyértelműen ez utóbbi csapatot erősítem. Éppen ezért egy csomó dolog igencsak váratlanul ért. Szinte vadidegen emberek, kérdezés nélkül kezdték el megsimogatni a növekvő pocakomat és szinte már senkivel nem lehetett semmi másról beszélni, csak a babáról. Hirtelen mindenki elkezdett többesszámban beszélni. A legdurvább, amikor vadidegen anyukák megkérdik tőlem: "És szopiztok?" Komolyan mondom, többször is megkaptam már ezt a kérdést. :)

Szóval jött ez a folyamatos többes szám második személyben való címzése a mondanivalónak, és csak kérdezgettek és gügyögtek és áradoztak, mekkora boldogság és csoda az, ami most velünk történik. Hirtelen mindenki megváltozott körülöttem, én pedig bepánikoltam, hogy akkor én már soha többé nem létezem, mint önálló individuum?!?!

És a Babuci születése után az efféle jelenségek csak még inkább megsokszorozódtak. Én pedig totál idegennek éreztem magam a saját életemben. Miért gondolja azt a legtöbb ember, hogy egy várandós nővel, vagy egy újdonsült édesanyával a babán kívül semmi másról nem lehet beszélgetni?  Miért nem férhet meg egymás mellett a gondos anyuka és a jól tájékozott, színes beszélgetőpartner, akivel a babás dolgokon kívül el lehet diskurálni filmekről, divatról, szépségápolásról, könyvekről, filozófiáról... az élet más nagy dolgairól is.

Aztán elkezdtem írni egy babás blogot, ami ment is egy darabig meglehetős rendszerességgel, de valahogy mégis azt a korábbi érzést erősítette bennem, hogy én most már kizárólag édesanya vagyok és rólam már nem is szól semmi. Ezért kénytelen voltam szünetet tartani és belevágni valamibe, ahol jól megfér egymással az anya és a nagybetűs NŐ. Ez a blog önző módon kizárólag rólam szól, ahol ha akarok parfümöket és kencéket tesztelek, ha akarok babázok, okfejtek, moralizálok... De mindenképp igyekszem a tőlem telhető módon minőségi tartalommal megtölteni.

Mostanra szép lassan minden a helyére került. Lassacskán összecsiszolódtunk a Kicsikémmel, és családként hármasban is egyre erősebb és kiegyensúlyozottabb kis csapatot alkotunk. Már nem akarok kétnaponta elválni a Kedvesemtől és egyedülálló anyaként, a régi szolnoki kisszobámban felnevelni egy szem gyermekemet. Már nem hiányzik olyan fájdalmasan a régi életem. Már egésznek érzem magam ebben a mostaniban.

(Fotó: Pinterest)