Több mint egy éve, hogy feladtam korábbi életemet és itthon babázom. Korábban úgy hittem, ez lesz a világ legklasszabb és legkényelmesebb dolga: nincsenek idegesítő kollégák és szorító határidők, csak béke és nyugalom. Mára azonban kissé megváltozott erről a véleményem. Gyerekkel az élet nagyon különleges és izgalmas, hiszen minden napra tartogat valami meglepetést. Boldogság azt látni, ahogyan a babuci napról napra okosabb és ügyesebb. De hazugság volna azt állítanom, hogy minden istenadta nap mámoros rózsaszín ködben telik. Pedig sokan igyekeznek ezt a látszatot kelteni különböző közösségi oldalakon.

Vegyes érzelmekkel és különös érdeklődéssel szemlélem azt a jelenséget, amivel bizonyára minden Facebook és Instagram felhasználó találkozott már. Ez a jelenség pedig nem más, mint a makulátlan kirakat-mami. A kirakat-mami, aki mindig üde és tip-top. Az outfitje és a frizurája tökéletes, az otthona rendes és kifogástalanul tiszta. Csak tudnám, mikor jut ideje minden áldott nap kifogástalan külsőt varázsolnia magára!?!? Asztalán friss virágcsokor pompázik, mellette az épp aktuális Vogue vagy más női biblia. Ő maga mindig kiegyensúlyozott és gondtalan. Gyermeke örökké nyugodt, mosolygós és boldog. SOHA a büdös életben nem sír, a hisztit pedig még hírből sem ismeri. A kirakat-mami gyakran utazgat különféle egzotikus helyekre, de ha éppen idehaza tartózkodik, akkor is élénk társasági életet él. Itt egy kis buli, ott egy kis kirándulás, és persze mindenképp muszáj bemutatni a legújabb táskáját a nagyérdeműnek a Bazilikánál. A hasa már a szülés után két nappal feszes és kockás, a gyermeke a születése óta átalussza az éjszakákat és természetesen még a kaksija is virágillatú. Szerintem sokan vagyunk, akik két szaros pelenka kicserélése között elgondolkodunk azon, vajon hogyan csinálja?!?!

Az én kisfiam már nem olyan pici baba, de mostanság is előfordul olykor, hogy a délelőtt fél 11 még hálóruhában talál Rám, a reggelim a gyerekem reggelijének maradéka és a heti szórakozás az, ha egyedül lejutok a közértbe. Amíg a kisded napközben alszik én eltakarítom az addig felhalmozódott romokat a konyhában. Arról azonban a mai napig nem is álmodhatok, hogy nyugodtan kitakarítsam a lakást anélkül, hogy az én bájos magzatom ne vonyítana fennhangon és/vagy rángatná le rólam a ruhát, hogy márpedig azonnal vegyem most fel és Vele foglalkozzam.

Bizony előfordul, hogy azt mondom: nagy ívben teszek a házimunkára meg a főzésre. Majd eszik az emberem valami hideget vacsorára. És sajnos nincsenek kötélből az idegeim és bizony elő szokott fordulni, hogy hagyom a Kismackómat hőbörögni, mert épp porszívózom vagy ne adj Isten, el kell mennem a mellékhelységbe.. Gyakran van, hogy félhangosan zsörtölődöm, hogy "a jó életbe már megint" és, hogy "a kutya vitte volna el az ordítókádat" és hasonlók. Szóval néha türelmetlen vagyok és olykor roppantmód hiányzik a felnőtt társaság, akikkel nem csupán a szaros pelenkákról és más babás ügyekről lehet diskurálni. És néhanapján rosszul érzem magam a bőrömben, mert nincs már annyi időm sem magamra sem pedig az otthonunkra, mint amennyi az anyaságom előtti időkben volt. Néha kedvem lenne kirittyenteni magam és a barátnőimmel leruccanni valamelyik divatos fesztiválra, mint a szuper csini kirakat-mami... aztán valami mégis visszatart. Nem, nem ítélem el Őt, csupán irigykedem, hogy Ő képes minderre. Mindarra, amire az én energiámból és lelkierőmből nem telik.

Egy baba érkezése, egy gyermek a családban valóban csoda, ezt nem vitatom. Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor látod a kicsinyedet napról napra fejlődni és, megtapasztalni, hogy minden nap valami újat produkál. De nem kéne azzal áltatnunk a környezetünket (hogy magát ki miben ringatja, az egyéni szociális probléma), hogy édesanyaként az élet egy rózsaszín vattacukor fergeteg. Tengernyi boldogság, igen. Rengeteg lemondás, igen. Álmatlan éjszakák, igen. Örök móka és kacagás? Nem...

Az anyaság állás szabadság és túlórabér nélkül, ami csak azt bizonyítja, hogy ez tényleg vezetői pozíció.