A minap azon agyaltam, vajon az információs társadalom kialakulása előtt is ennyi tökéletes, mindentudó minta-anyuci szaladgált széles e hazában (világban), és osztotta többnyire kéretlenül az észt, vagy mindez csupán a közösségi oldalak hozadéka? Ha valaki több információval rendelkezik ez ügyben, rikkantson bátran, mert mielőtt gyermekem született volna, én sajna csukott szemmel jártam-keltem a téma irányában.
Na de most, hogy már én is anyuka vagyok, és a közösségi platformok szinte ontják magukból a rendkívül nagytudású "szuper-anyukákat", sajnos jómagam sem tudom kikerülni ezt a típust. Biztosan a Te ismerőseid között is van legalább egy ilyen példány.
Ők azok aki mindenütt ott vannak és lesben állnak, és persze mindig mindent jobban tudnak, mint bárki más. Nem sikerült a délutáni sütid? Ő nyomban ott terem és máris felvilágosít, hol rontottad el, és ő miként szokta ezt jól csinálni. Megosztasz egy fotót, amin a gyereked épp nem makrobiotikus magvakat, esetleg bio (!) zöldséget, gyümölcsöt majszol, hanem Uram bocsá' Túró Rudit? Ő máris megjelenik, hogy felhomályosítson a cukor és a tej gyilkos hatásairól, és hát persze, hogy a legfrissebb norvég és brit kutatások eredményeivel felvértezve, egy harcos amazon vehemenciájával hívja fel figyelmedet "szaranyaságodra". Kénytelen vagy a kicsikédet bölcsődébe adni, mert muszáj fájó szívvel visszamenned dolgozni? Igen kitaláltad: szuper-mami azonnal ráröppen a témára. Jön, hogy hülye kérdéseket tegyen fel a körülményeitekről, amihez persze nyilván semmi köze sincsen, aztán persze nem mulasztja el tudtodra adni, hogy hála a magasságosnak, neki bezzeg megvan minden lehetősége az otthon maradásra... mert hát a gyereknek mégiscsak így a legjobb.
Ő az, aki szülés után két nappal, öt nappal, egy héttel... már lapos hassal pózolgat a közösségi oldalain, hogy márpedig érezze már szarul magát mindenki, akit másmilyen genetikával áldott meg az ég. Lehet, hogy Te a 24 órából 20 órán keresztül vért izzadsz, hogy tejet csiholj a melledből a kisbabád számára, és baromira teszel rá, hogy éppen nem úgy nézel ki, mint Vénusz, aki épp most lépett ki a habokból, szerinte igénytelen, szar anya vagy, és ezért fog megcsalni a párod.
Csak úgy mondom, hogy a szülés utáni lapos has, gyakran csupán a genetikán múlik, kivéve ha nem sportoltál keményen a terhességed előtt és közben. S még ekkor sem biztos, hogy deszka hasad lesz közvetlenül a szülés után. Szóval ha vagy olyan szerencsés (?), hogy az előbbiek táborát erősíted, akkor az nem a te érdemed kedveském! Ha pedig valamiért nem te küzdöttél meg, miért is arcoskodsz vele???
Ő az, akinek természetesen tökéletes a párkapcsolata, tökéletes az otthona, tökéletes ételeket rittyent az asztalra, gyereke mindig makulátlanul csinos ruhácskákban "parádézik", és sohasem tévézik.
Ő az, aki semmilyen körülmények között nem mulasztja el "hestegelni" a feneke alatt lévő autó típusát, a gyereke babakocsijának márkáját, a gyereke illetve saját ruhájának márkáját... és még sorolhatnám.
Mások felett ítélkező, fennhéjázó, önfényező nőszemély, aki azt gondolja, ő kaksizta a spanyolviaszt. Ő az, aki úgy tesz, mintha már az anyatejjel szívta volna magába a gyereknevelés minden csínját-bínját, s persze mindig akad egy holdudvara, akik még adják is alá a lovat.
Anyucik, olyan könnyű mások felett ítéletet mondani. Pedig ha mindannyian inkább a saját házunk táján sepregetnénk rájönnénk, hogy mi sem vagyunk jobbak "a Deákné vásznánál". Ráadásul talán kevesebbek zsebébe nyílna ki az a bizonyos bicska, ha az észosztás helyett a saját stílusunkon csiszolgatnánk. Mert egy kedves, jószándékú, hasznos tanácsot sokan szívesen vesznek, ha a helyzet úgy kívánja, de a kivagyi arcoskodás tudtommal keveseknek jön be. Márpedig a stílus ugyebár maga az ember.

Mindig örül a szívem, amikor magyar szépségápolási termékekre bukkanok. És persze a hab azon a bizonyos tortán, ha ezek a termékek ráadásul még jók is. Egy szürke tél után, amikor gyakran az ágyból kikelni sem igazán volt kedvem, nem még szépítkezni, jól esik a lelkemnek, hogy újra nyakig merülhetek az ígéretesnek tűnő kenceficék kínálatában. Nos, ez a tavasz számos jobbnál jobb, finomabbnál finomabb szépségápolási termékkel ajándékozott meg, hogy általuk néhány lépéssel közelebb kerülhessek az örök hamvassághoz. :)

Mikor első ízben megpillantottam a PomPom prémium natúrkozmetikumokat a Facebookon, arra gondoltam: na, ismét egy újabb, százhuszonvalahanyadik "prémium", "natúr", "bio" kence. De mitől jobb ez, mint a többiek? Aztán valahogy újra meg újra visszatértem a kínálathoz, mert szinte mágnesként vonzotta szememet a csodásan letisztult csomagolás. Mea culpa csajok, nekem sajna fontos a külcsín (is). Végül az ingyenes szállítási hétvége adta meg a végső lökést ahhoz, hogy próbát tegyek néhány termékkel a repertoárból.
Talán egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy habár különösen súlyos bőrproblémával nem küzdöm, azonban bőröm olykor hajlamos olyannyira kiszáradni, hogy kellemetlenül húzódik, ráadásul hámló száradásfoltok jelennek meg rajta, tehát időről időre erős hidratálásra szorul. Alapvetően kombinált, vízhiányos a bőrállapotom, a homlokom hajlamos kiragyásodni, valamint már elkezdtem, ha csupán alapszinten is odafigyelni  az anti-agingre. Az én szerelmetes kisfiam napról napra megkísérel ráncokat varázsolni sima homlokomra, szóval nem árt résen lenni. :)
Első rendelésemkor egy Neroli virágvizes arczselé, egy Harmatcsepp bőrmegújító arcszérum, valamint egy Monoi virág testápoló krém landolt a kosaramban. Ezek mellé kedvességből megajándékoztak egy kis mintával a csodás, zöld, Tavaszi megújulás tisztító arcpakolásból, valamint szintén egy kis mintával a  Monoi virág ápoló kézkrémből.A Neroli virágvizes zselé különösen belopta magát a szívembe, mert egy tömény hidratálóbomba, ami azonnali elsősegély a vízhiányos bőrömnek. Ebből a rendelésből számomra ez a leg-leg-leg! Az élmény az illattal kezdődik, ami picit narancsos, picit virágos. :) Az embernek kedve támad felhörpinteni egy hatalmas pohár frissen facsart narancslét. Valami mennyei! Az állaga a nevével ellentétben nem is igazán zselés. Szerintem inkább egy átmenet a zselé és a krém között. Könnyű eloszlatni, a bőröm azonnal és maradéktalanul beszippantja. Nem ragad, nem fénylik, nem hagy maga után zavaró réteget. Éjszakára a kedvenc C-vitaminos emulzióm fölé szoktam kenni, nappalra pedig arctisztítást követően, még az ápoló olajat és/vagy a hidratálókrémet megelőzően használom. A zselé a vízhiányt csillapítja, a hidratálókrém pedig a zsírt pótolja. Nem kell belőle sok, ezért rendkívül gazdaságos is. Imádom, hogy nem kell belenyúlkálnom az ujjaimmal a krémbe, hanem praktikus pumpás adagolóval van ellátva. Két pumpálásnyi mennyiséget eloszlatok az arcomon és a nyakamon. Sőőőt, még a dekoltázsomra is jut belőle. Nem okoz bőrirritációt, nem marja a szememet, az illatintenzitása sem zavaró, hiszen felkenés után néhány perccel lecsendesedik. Ellenben csodálatosan és hosszan hidratál, nyoma sincs száradásfoltoknak, a bőrömet pedig pihe puhává varázsolja. Egyszerűen pazar! 50 ml mennyiség/2490 Forintért kapható.

 A Harmatcsepp bőrmegújító arcszérum értékes olajokat tartalmazó arcolaj, egy praktikus pipettás -műanyag- üvegcsébe zárva. Én felváltva használom az Adrienne Feller Aromazen Ardonia arcolajjal.
Ez a termék tulajdonképpen a kakukktojás a triumvirátusból. Méghozzá egyrészt azért, mert olyan érzésem van tőle, mintha tömény kőolajat kennék az arcomra. Persze nyilván nem így van... de nekem őt nem sikerült megszeretnem. Másrészt pedig borzasztóan erős az illata. Erős és nehéz. Tulajdonképpen szépen hidratál, és nem irritálja sem a bőrömet, sem a szememet, de nem szeretem az érzést, amikor a bőrömmel érintkezik. A 30 milis mennyiség 2690 Forintért vásárolható meg a webáruházban.
Mániákusan gyűjtöm és használom a testápoló termékeket, ezért egyértelmű volt, hogy egy testápolót is muszáj leszek levadászni. A választásom a Monoi virág testápolókrémre esett. Ez egy könnyű krém, a reményeimmel ellentétben nagyon is visszafogott, egzotikus virágillattal. Bevallom, arra számítottam, hogy illatozni fogok tőle, mint egy trópusi virágcsokor, de nem. Szelíd, szolid, finomka virágillata van, ami relatíve rövid ideig, és nem hivalkodóan érződik a bőrön. Ki-ki döntse el maga, hogy ez a tulajdonság e testápolókrém pozitívuma vagy negatívuma. Állagát tekintve egy közepesen sűrű krémről beszélünk, ami a bőrön könnyedén eloszlatható, és hamar, nyomtalanul felszívódik. Nem hagy ragacsos réteget, nem pereg le darabokban a bőrről (igen, ilyennel is találkoztam már), szépen hidratál, nem húzódik utána a bőröm, nincsenek száradásfoltok. Az a tipikus egyszerűen nagyszerű termék, ami nem hirdeti magát hangzatos ígéretekkel, egyszerűen "csak" teszi, amit tennie kell. Amit különösen szeretek benne, hogy nem kell kézzel belenyúlkálni, hanem pumpás adagolóval van ellátva. Átlagosan négy-öt pumpálásnyi mennyiség elegendő és szépen eloszlatható az egész testen. A 150 mili mennyiség/4950 Forintért kapható a webáruházban.

Összességében véve a PomPom natúrkozmetikumok nem rosszak. Szerintem kis odafigyeléssel ki lehet a repertoárjukból csemegézni a hatékonyabb termékeket. Azt viszont nem állítanám, hogy nem tudnék nélkülük. Számomra a cég kommunikációja pedig szintén hagy némi kívánnivalót maga után...

Amikor még gyermektelen voltam, úton útfélen azzal zaklattak gyakran egészen távoli embertársaim, hogy mikor lesz már gyerekem. A bátrabbak nem óckodtak előhozakodni a biológiai órámmal, s annak ketyegésével sem. De mivel alapvetően soha nem érintett érzékenyen ez a téma, lazán elbagatellizáltam a dolgot. Volt egy remekül működő párkapcsolatom, amiben maximálisan jól éreztem magam, dolgoztam, főiskolára jártam, utazgattam, voltak barátaim, élénk társasági életet éltem... Nem is vágytam többre. Aztán megismerkedtem az én gyermekem apjával, aki alapjaiban forgatta fel az én harmonikus, és nyugodt kis életemet, majd derült égből a villámcsapásként érkezett közénk a mi kis angyalkánk. Akartam Őt, vágytam rá, vágytam az anyaságra, vágytam a várandósság érzésére, arra, hogy egy kis élet bennem fejlődjön, hogy életet adhassak. Bevallom, amikor réges régen az anyaságról ábrándoztam, egészen másmilyen anyukának képzeltem magamat. Sokkal lazábbnak, türelmesebbnek, humorosabbnak... Nem könnyű, de napról napra fejlődöm, tudatosan és persze kényszerből is. S ha más nem is, az élet rákényszerít arra, hogy minden Isten adta napon lebombázzam a saját korlátaimat. Mert muszáj! Nekünk anyukáknak egyszerűen nincs más választásunk.

Most, hogy már egy csodálatos gyermek büszke anyukája vagyok, a "mikor lesz már gyereked?" helyett a "mikor jön a kistesó?" kérdése van terítéken. Sokáig nem mertem ezt szavakba önteni, de bőven boldog vagyok a kisfiammal, jelenleg nem vágyom több gyerekre. A kisfiam születése után jó darabig nyitva maradt ez a kérdés a párom és köztem. Benne viszonylag elég hamar megfogant az érzés, hogy szeretne nagyobb családot, én viszont úgy voltam vele, majd minden kialakul. Időt kértem tőle, hagyja, hogy belejöjjek a családosdiba, meg az anyaságba, meg a háziasszony szerepbe. Reménykedtem benne, hogy hamarosan elönt majd a mámorító érzés egy második babuci iránt, azonban, a kicsikém idén betölti a harmadik életévét, s az érzés csak nem akar jönni. Sőt, egyre inkább berendezkedem, berendezkedünk erre a hármas felállásra. :)
A gyerekvállalás kérdéséről nyilván más egy közeli baráttal vagy családtaggal elbeszélgetni, és más az, amikor nagyon távoli ismerősök, netalán vadidegenek második hozzám intézett kérdése, (jó esetben) a köszönést követően, hogy "mikor jön a kistesó?" Majd érkezik a szokásos eszmefuttatás, amikor is az illető levezeti, miért jó, ha kis korkülönbséggel születnek a gyerekek. Majd pedig a "testvér márpedig KELL" monológja. Én meg csak hümmögök és mosolygok elnézően... ha épp jó napom van. Ha rosszabb napomon keveredem effélébe, inkább igyekszem odébbállni, mielőtt olyat mondanék, amit később megbánhatok. Mert hát mégse küldhetek el boldog, boldogtalant melegebb éghajlatra. Ráadásul nem gondolnám, hogy pimaszságból, netalán szemétkedésből érdeklődik bárki is. Gyakran mégis kényelmetlenül érint, mert már egyébként is annyi mindenbe beledumálnak vadidegen emberek, gondolok itt a "jóságos" honatyákra, a testünkkel, illetve a családi életünkkel kapcsolatban, hogy néha egészen ártatlan kérdésekre is ugrik az ember önérzetes leánya. Számomra mindez szigorúan magánügy. Magánügy a tervezett gyerekek száma, magánügy a családalapítás, magánügy a család nem alapítás...

Ha hiszitek, ha nem, én még soha az életben senkitől nem érdeklődtem afelől, hogy tervez-e akárhány gyereket is, és mikor, és tervben van-e a már meglévő apróság mellé a kistestvér(ek) érkezése. Nem. Egyrészt nem érdekel mások családi élete, másrészt pedig nekem aztán tényleg édes mindegy, ki, hogyan éli az életét. Ha neki úgy jó, ha Ő boldog, akkor halleluja!
Sokat agyaltam azon, vajon mi veszi rá mondjuk a boltos nénit, vagy a sarki zöldségest, hogy más magánéletében matasson? S az utca emberét arra, hogy az első útjába akadó kismamának megtapogassa a szépen növekvő pocakját? Az a baj, hogy manapság tényleg mindent de mindent kiteregetünk. Sokan még a szülőszobára is magukkal viszik a fényképezőgépet/telefont és olyat is tapasztaltam már, hogy apuci percről percre dokumentálta az ismerősök felé, éppen melyik tágulási szakaszban szenved az újdonsült anyuka.
Én mellesleg nem vagyok híve annak, hogy minden egyes lépésemről tájékoztassam a nagyérdeműt (mondjuk nem is feltételezem, hogy bárkit érdekel, hová járok sportolni, mit főzök a gyerekemnek, esetleg honnan rendelek kaját a családnak, vagy mibe öltöztetem a kisfiamat...), éppen ezért is érint érzékenyen, ha bárki beledugja az orrocskáját a magánéletembe, ne adj' Isten az ágyamba.

Na de most komolyan, mit lehet mondani az efféle "mikor jön a kistesó?" jellegű kérdésekre, amik valójában a legtöbb esetben tényleg ártatlan kérdések, mégis kizárólag rám és a gyerekem apjára tartoznak? Kezdjek el magyarázkodni minden egyes alkalommal, mintha valami rosszat követnék el a társadalom ellen azzal, hogy mindössze három tagú családmodellben gondolkodom?
Mert mégis, mi van akkor, ha nincs különösebb indok? Mégis mi van akkor, ha valaki egyszerűen csak nem szeretne több gyereket, és pont? Mi van akkor, ha valakinek bőven elég a már meglévő kisdedet elégedetté, boldoggá tenni. Bőven elég a meglévő apróságnak kezelni a magából kivetkőző, hajtépő hisztijeit. Éppen elég egyetlen gyereket ápolni, ha beteg. Mi van akkor, ha az ember lányának egész egyszerűen nincs kedve újrakezdeni az éjszakázást? Mi van akkor, ha anyuci szeretne már végre dolgozni, felnőtt emberek között, felnőtt dolgokról beszélgetni, ahelyett, hogy egy nap ötezerszer olvasná fel a Bogyó és Babóca nagykönyvet? Mi van akkor, ha anyucinak nincs segítsége, mert a család és a nagyszülők messze élnek, és már egyetlen gyerek mellett is komoly logisztikát igényel, ha szökőévben egyszer a szülők szeretnének kettesben kimozdulni valahová, és csupán egymásnak szentelni némi figyelmet?
Vagy mi van akkor, ha egész egyszerűen elmarad a második gyermekáldás? Ez szerintem legalább annyira fájó lehet, mint amikor valakinek az első baba nem akar összejönni.

Ne értsetek félre, nem vagyok egy megveszekedett liberális, de konzervatív sem vagyok. Gyűlölöm a skatulyákat! Viszont éljenzem a családi életet, hiszen én magam is egy csodálatos családban nőttem fel. Elismerem a házasság intézményét, és támogatom a papa, mama, gyerek(ek) felállást, ha ez az érintett feleknek így jó és ebben a formában boldogok. Azonban úgy vélem, mindez szigorúan magánügy! Magánügy, hogy hány gyereket vállalok, magánügy, hogy hány gyereket nem vállalok, magánügy, hogy óhajtok e valaha is férjhez menni, magánügy, ha úgy látom jobbnak mind a gyerekem, mind pedig a saját szempontomból, hogy egyedülálló anyaként kívánom (kényszerülök) felnevelni a kicsinyemet... Nem gondolom, hogy ezektől lesz bárki rosszabb ember, vagy akár a társadalom kevéssé hasznos tagja! Mindezek pedig nem tartoznak sem állam bácsira, sem pedig az utca emberére!
Másrészt pedig nem ismerhetjük mindenkinek a hátterét, s mint ilyen, könnyen előfordulhat, hogy nagyon is érzékeny pontra tapintunk ártatlannak tűnő kérdésekkel. S akkor bizony senki ne lepődjön meg a zsigerből érkező, nem feltétlenül udvarias válaszon.

Még mindig tél... kezd már nagyon sok lenni belőle. Kinézek az ablakon: ma végre kisütött a nap, de gyakorlatilag hónapok óta, csak némi szűrt fényt lehetett látni, a napok pedig olyan sötétségben teltek, mintha naphosszat épp szürkülne. A házból kilépvén összébb húzom magamon a kabátomat. A levegőt még átjárja a kéményekből az ég felé párolgó füst illata. Az éltető napsugarak itt-ott néha már elő- előbújnak, hogy huncut játékukkal mosolyt csaljanak az arcokra. Már nem csupán füstös aromákat hoz a szél.
Novemberben még gyönyörködtem a közelítő tél varázsában. Decemberben ezernyi csodával kápráztatott el, miközben minden egyes napot áthatott az Ünnepekre való várakozás. Januárban azt gondoltam, sosem lesz vége, s néhány napja még a február is végeláthatatlannak tűnt.

A január közepe óta tartó időszak iszonyatosan nehéz (volt). A kisfiam két és fél hétig szenvedett valami fránya köhögős, náthás kórságtól. Az első hét vége felé azt hittük, túl van rajta és a hónap végén engedélyeztünk magunknak egy röpke wellness hétvégét. Azonban a hazafelé úton már szörnyű köhögés kínozta, ami a hét közepére odáig fajult, hogy felkavarodott a gyomra szegénykémnek. Aztán szerencsére a Doki nénink által felírt orvosságok, néhány napon belül segítettek. Viszont másfél héten belül újra visszaesett. S azóta is itthon lábadozunk. Muszáj vagyok megemlíteni, hogy a gyermekem apja egy hős, és én végtelenül hálás vagyok Neki az odaadásáért! Ő az, aki nap mint nap helytáll a munka frontján, ám ettől függetlenül éjszaka is segít nekem, ha a helyzet úgy kívánja: együtt orrszívózunk, elmosogatja a készüléket, babusgatjuk, altatjuk vissza a gyereket. Többször előfordult, hogy ülve éjszakázott, mert a mellkasán aludt el a kisfiunk, a köhögés miatt ugyanis egyszerűen nem tudtuk vízszintesbe helyezni Őt.
Szóval talán nem túlzás azt mondani, hogy lelkileg is és fizikálisan is megviselt mindannyiunkat ez az időszak. Nem vagyok az a sokat tipródó típus, de most már aztán igazán végetérhetne ez az egész. Elég volt a bezártságból, elég volt a sötétből, elég volt a betegségekből, a gyerekköhögésből, elég volt ebből a gusztustalan télből!!!

Szerintem többször is elsírtam már nektek, hogy rendkívül nehezen viselem a bezártságot. Márpedig nekem az idei tél csak a bezártságról szólt. Ráadásul gondolom nem szükséges részleteznem, hogy egy beteg gyerekkel összezárva lenni, nem az önmegvalósításról, nem a művészi kiteljesedésről, és nem a szépítkezésről szól. Az ennek köszönhető lelki kiegyensúlyozatlanság, a kialvatlanság, az idegeskedés, a hideg időjárás, és a magamra nem odafigyelés hatására kezdtem nem túl rózsásan érezni magam a bőrömben. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy néhanapján chipsbe fojtottam bánatomat. Szóval úgy éreztem, most van itt az ideje annak, hogy némi extra kényeztetésben részesítsem a bőrömet, s persze egyenes arányosságban a lelkemet is. És máris témánál vagyunk. Többen is kértétek tőlem, hogy írjak már a reggeli és esti arcápolási rutinomról. Az az igazság, hogy nekem konkrét napi rutinom, mint olyan, nem létezik. Egyrészt, mert előfordul, hogy este már sem erőm, sem hangulatom kenekedni, és úgy általánosságban a saját dolgaimmal foglalkozni, reggel pedig időm nincs rá. Másrészt, mert nem szeretek semmit, ami rutinszerű. Ráadásul manapság minden valamirevaló beauty blogger oldaláról ez "folyik", és úgy gondolom, ők már nagyjából minden okosságot elmondtak ebben a témából, amit tudni érdemes. Na de mi lesz velünk, gyakran éjszakákat átvirrasztó anyukákkal??? :) Nem állítom, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, azonban az utóbbi időben szerencsére sikerült felfedeznem néhány olyan terméket, amiktől, amikért az én bőröm egyenesen ujjong. E helyütt megosztom Veletek, hátha hasznukat veszitek. Ha pedig nincs más megoldás, jöhet egy jó plasztikai sebész. :)

Oly régóta szemezgettem már ezzel a kozmetikai márkával, mielőtt bármit is kipróbáltam volna a repertoárból, most viszont szeretném Nektek jó szívvel ajánlani Feller Adrienne aromaterápiás termékeit. Ezen belül is nekem a Rose De Luxe szemkörnyékápolóval és az Aromazen Ardonia Arcolajjal vannak közelebbi tapasztalataim.
Hiszek abban, hogy minden egyes testi megnyilvánulásnak, azaz betegségnek, bőrproblémának okát a lélek szintjén kell legelőször keresni. Mert ha kizárólag fizikai síkon próbálunk kezelni, az gyakorta csupán a felszín kapargatása, a probléma helyi kezelése. Az Adrienne Feller márka filozófiája, hogy "a szépség nem más, mint a bennünk megteremtődött harmónia tükröződése." Bőrünkön pedig visszatükröződik minden egyes bennünk zajló lelki folyamat. S, hogy mivel ápoljuk bőrünket, éppen annyira fontos, mint az, hogy milyen fizikai és szellemi , lelki táplálékot veszünk magunkhoz. Én maximálisan hiszek az aromaterápiában. Nem is mondhatnék mást a parfümök szerelmeseként. :) Az Adrienne Feller prémium natúrkozmetikumok, egytől egyig állatkísérletektől mentesek, 100%-ban természetes, magyar alapanyagokból készülnek, illóolajok hozzáadásával. És itt most megintcsak álljunk meg egy szóra. Engem a magam részéről nem zavarnak az illatanyagok a kozmetikumokban. Persze nem mindegy a minőség és a koncentráció, azonban összességében nem tartom az ördögtől valónak az illatanyagokat, és a bőröm is kitűnően tolerálja őket. De fontos mindenkinek tisztában lennie bőre korlátaival. Ha valakinek a bőre érzékenyebb, esetleg valamiféle -komolyabb- bőrproblémával küzd (rosacea, pattanások...), érdemes illatmentes kozmetikumokat használnia.
Nem mehetek el szó nélkül maga Feller Adrienne személye mellett sem. Személyesen nem ismerhetem Őt, de rengeteg vele készült riportot néztem meg, és ha van sugárzóan gyönyörű nő, akkor Ő valóban az. Egyszerűen árad belőle a nyugalom, a bölcsesség, a kiegyensúlyozottság, az időtlen elegancia... Számomra az Ő személye önmagában garancia a termékei minőségére

(Feller Adrienne - www.marieclaire.hu)

Tehát a Rose De Lux szemránckrém: imádom!!! Ez egy picinyke tégelybe zárt hidratálóbomba. Maga a krém állaga viszonylag kemény, picit lassabban szívódik fel, mint az általam eddig kipróbált szemkörnyékápolók. Ez azonban engem egyáltalán nem zavar, mert nem ragacsos, viszont azonnali hidratálást biztosít. A felkenés után máris érzem, hogy nem húzódik a szemem körüli vékonyka bőr. Amikor a krém felszívódik, egy rendkívül komfortos, bársonyos érzés marad utána. Nem csíp, nem mar, nem irritál, pedig nekem nagyjából mindentől könnyezik az extrán érzékeny szemem. Illata alig van, az árát tekintve pedig egy közepes árfekvésről beszélhetünk, 6550 Ft./15 ml. A krémből nem kell sok a szemkörnyékre, így elég sokáig kitart. Egyetlen negatívumának a tégelyes megoldást tartom. Én a magam részéről, higiéniai szempontból jobban kedvelem a pumpás kiszereléseket.

Az Aromazen Ardonia arcolaj... egyszerűen varázslatos! Mennyei manna testnek és léleknek egyaránt. Az Aromazen termékcsaládba tartozó, tápláló, védő, sejtregeneráló, bőrfeszesítő, hámosító arcolajat, kifejezetten a táplálásra vágyó, vízhiányos bőr számára javasolják. A lelki hatásait tekintve, feloldja az aggodalmaskodást, felmelegíti az érzelmeket, oldja a szorongást és a depressziót és energetikailag megerősít. Aki tart az olajos állagtól, azt szeretném megnyugtatni, hogy a tíz csepp olaj, amit a tenyereim közt eloszlatok, majd felviszek a még nedves arcomra, nyakamra, dekoltázsomra, mindössze néhány percen belül nyomtalanul felszívódik. Nem marad olajos réteg utána, csupán pihe puha, illatos, élettől sugárzó bőr. Habár egyéni érzékenység bármelyik benne található olajra, illóolajra előfordulhat, nekem azonban nem okozott pattanásokat, sem más irritációt, még a szemem környékén sem. No és a csomagolása... az maga a tökély. Lássuk be Csajok, hogy egy picit azért ez is számít nekünk. :) A pipettája hibátlanul működik,és úgy összességében, bármelyik pipereasztal/polc kis ékköve lehet ez az üvegcse.
Egyetlen hátrányának talán az árát említeném. 13.090 Ft/15 ml. egy picit azért húzós, de higgyétek el, valóban néhány csepp is elegendő belőle, önmagában, vagy a hidratálókrémetekbe keverve, és akár hónapokig is kitarthat egy üvegcse.

Szépülésre fel! Nemsoká itt a tavasz!
XXX

Úgy akartam kezdeni ezt a bejegyzésemet, hogy Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! Aztán eszembe jutott, hogy már több, mint  két hete átléptük az Óév küszöbét. Na de ilyen ez a január: fél lábbal még a régi cipőben... Nehezemre esik leírni az új évszámot, de ezt is majdcsak megszokom, így van ez minden évben. Ez a január most valahogy más, mint az eddigiek. Most először sokkal mélyebben élem meg, mint korábban bármikor.

A 2016-os év nem volt könnyű számomra: egyik legközelebbi családtagom váratlan egészségügyi problémája, alapjaiban rengette meg azt a biztonságos kis világot, amiben a családom jóvoltából egész eddigi életemben éltem.
Mondjuk ha egészen őszinte akarok lenni, az elmúlt három év igen mozgalmasra sikeredett érzelmileg, s ezen az érzelmi hullámvasúton a tavalyi év jelentette a mélypontot.
2013 év végétől rengeteg olyan változás ment végbe az életemben, amelyekkel bevallom, olykor nehezen birkóztam meg. No nem fizikailag, hiszen nem volt más választásom, éltem a hétköznapokat, tettem a dolgomat. Azonban ez alatt a három év alatt az önmegismerésnek, a felismeréseknek olyan bugyrait jártam be, hogy néha egy valóságos túlélőtáborban éreztem magam, és sokszor csak néztem bambán, mert nem hittem el, hogy mindez velem történik. Egész eddigi életemben hittem, tudtam, láttam magam valamilyennek. Nem túl felemelő érzés csalódni mindabban, amit egészen idáig sziklaszilárdnak gondoltam. Pedig így utólag visszatekintve, minden sorsszerű volt, és elkerülhetetlen. Én pedig a világon semmit nem tettem annak érdekében, hogy elkerüljem... amiket -talán- jobb lett volna elkerülni. Mi több, szándékosan elébük mentem. S persze ilyen az élet: minden megtörténik, aminek meg kell történnie. Na meg egyszer fenn, máskor pedig...

Hiszem, hogy 2017 a pozitív változások éve lesz. Tudatosan törekszem a múlt lezárására, mert amíg visszafelé tekingetek, addig nem lehetséges a fejlődés. Addig nem lehetséges teljességgel megélni a mát. Hosszú évek múlva pedig már nem akarok azon keseregni, miket mulasztottam, saját botorságomnak köszönhetően.
Dolgozom azon, hogy meg tudjak bocsátani önmagamnak a múltban elkövetett hibáimért, és el tudjak engedni olyan dolgokat, amikkel már nincs dolgom.
Nap mint nap emlékeztetem magam arra, hogy ne másoktól tegyem függővé saját boldogságomat. Minden áldott nap dolgozom azon, hogy leküzdjem az egómat (ez a legnehezebb), és minden Isten adta napon azon munkálkodom, hogy képes legyek örömömet lelni a szürke hétköznapokban is. 
2017-ben már tudatosan törekszem arra is, hogy kizárólag olyan emberekkel vegyem körül magamat, akik építenek, akik feltöltenek ahelyett, hogy elszívnák az életenergiáimat.Viszont azzal a mintegy maroknyi értékes emberrel, akik töretlenül jelen vannak az életemben, igyekszem még szorosabbá fűzni a kapcsolatunkat... és vannak új ismeretségek, amikért nem lehetek eléggé hálás.
S persze változatlanul nyitott vagyok az értékes újra: új emberekre, új kalandokra, új kihívásokra...

Úgy döntöttem, a blog életében is lesznek majd változások. Gondolkodom egy egyszerű, frappáns címen, ami jól körülírja mindazt, amit közvetíteni szeretnék. Továbbá muszáj valahová pozicionálnom magam, nem csaponghatok örökké. Bevallom, amikor elkezdtem írni, szerettem volna egy beauty blogot létrehozni. Azonban időközben rájöttem, ezen műfajon belül nem könnyű már eredetit alkotni. Illetve nehéz ezt úgy csinálni, hogy valójában úgy vélem, igen kevés szépségápolási termék van a piacon, amire tiszta szívvel azt merem mondani, hogy jó, bevált és érdemes pénzt adni érte. Márpedig én nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ingyen cuccokért cserében fényezzek valamit, ami valójában egy fabatkát sem ér. 
Viszont ha bármi említésre méltó jön szembe velem, azt nem mulasztom majd el megosztani Veletek a jövőben sem. Illetve egyet még ígérhetek, a parfümöket nem fogom elhanyagolni. :) Az anyaság mellett ugyanis az illatok azok, amik állandóan jelen vannak az életemben... tulajdonképpen, mióta az eszemet tudom.
Ha van kedvetek, mondjátok el nekem bármelyik platformon, akár privát üzenetben is, miről olvasnátok még tőlem szívesen. Nagyon hálás volnék érte!
És persze megköszönöm, ha továbbra is velem maradtok!

December van. Fura ezt így kimondani, hiszen még csak most tavaszodott, aztán jött az ólomlábakon járó nyár... s most, egyszer csak megérkezett Karácsony hava. Szelíden besompolygott, mint egy lusta, kövér  cica a meleg házba. Vártam már nagyon. Szeretem, mert az év legrejtélyesebb, legmeghittebb időszaka ez, s egyúttal a várakozásé, a melegségé, a reménykedésé, a szereteté... A rövidebbé váló nappalok és hosszú, sötét éjszakák titokzatossága öleli át az egész hónapot. Ilyenkor, decemberben valamiféle varázsos nyugalom telepszik a lelkemre. Gyakran elmélázom, tervezgetem az ünnepeket és élvezem az évszak nyújtotta ezernyi csodát, melyek minden pillanatban előttem hevernek. Szeretem a dermesztő hajnalokat, mikor zúzmara festi fehérre a tájat. Szeretem a naplementék fagyos derengését. A forralt borból párolgó illatos fűszerek aromáját, a gőzölgő sült gesztenyét, a kandallóban pattogó száraz fa mély, füstös illatát, és hevét, amely átmelegít egy hosszú, didergős séta után...
De a legjobb a decemberben mégiscsak a hóesés volna. Hiszen mi más tehetné fel a koronát erre a varázslatos időszakra, mint a pihe-puha, ropogós friss hó?A Teint de Neige egy mesebeli parfüm, amely tökéletesen passzol ehhez az időszakhoz. Ha őt viselem, olyan érzés, mintha én volnék a Hókirálynő. Lorenzo Villoresi alkotása, épp oly tiszta, mint a friss hó. Ártatlanságot és hűvös eleganciát sugároz. A púder gyengéden bársonyos aromájával idézi a belle époque, azaz a boldog békeidők hangulatát. A szó legnemesebb értelmében vett különlegesség, régmúlt idők bájait felelevenítő luxusparfüm, valódi érték és ritka kincs a multinacionális mamutcégek és a globalizáció világában. Képtelen vagyok elragadtatás nélkül nyilatkozni róla, mert olyan parfüm ő, amit mintha csak nekem, kizárólag az én bőrömre terveztek volna.

Nem hagyhatom ki, hogy említést tegyek Lorenzo Villoresiről, eme varázslatos parfüm szülőatyjáról, aki épp ugyanolyan fontos a történetben, mint maga az alkotás. Villoresi mester hosszú utat járt be, hogy filozófus kutatóból, végül a parfümök mesterévé váljon. Az egyetem elvégzése után ősi filozófiákat tanulmányozott, amely célból kezdett a mesés Keletre utazgatni. Bejárta Jeruzsálemet, Kairót, a Közel-Keletet. E helyeken teljesen elbűvölte őt az emberek nyugodt életstílusa, világa, mely jelentősen más, mint a mi rohanó nyugati kultúránk. Igen hamar eljutott arra a felismerésre, hogy a nyugati ember gyakorlatilag teljesen elveszítette a kapcsolatot az öt érzékszervének egyikével, a szaglással, főképp ami az ezzel kapcsolatos érzékiséget illeti. Villoresi fantasztikus illatelegyeiért, melyeket kezdetben főképp a saját maga gyönyörűségére komponált, hamarosan sorban álltak a barátok és ismerősök. A 80-as évektől kezdve a Fendi divatháznak készít potpourrit és illatgyertyákat, illetve belefogott abba, mely mára világszerte ismertté tette nevét.Ahogy mélyen magamba szívom a Teint de Neige bársonyosan púderes, nőiesen rózsás, kifinomult aromáját, máris egy jelenet körvonalazódik előttem.
December van. Odakinn az egész város ünnepi fényárban úszik. Kortalan megjelenésű, légiesen karcsú, halovány bőrű finom hölgyet látok egy elegáns, tágas budoárban. Hófehér toalettasztalkája előtt, az utolsó simításokat végzi megjelenésén, mielőtt vendégei megérkeznének. A fényesre lakkozott asztalkán hatalmas kristályvázában, hosszú szárú fehér rózsa csokor ontja pompás illatát. Mellette antik óra mutatja az időt, finom dobozkában pedig hófehér, drága porpúder illatozik. A helyszín egy ízléses belvárosi lakás, melynek minden apró szeglete ezt a letisztult eleganciát mutatja. A nő valaha balerina volt. Eltáncolt számos jelentős darabot, s egész életében soha nem érte be kevesebbel, mint a legjobb. Sok mindent megélt már: sikereket és bukásokat egyaránt. Egész lénye tükröz egyfajta kislányos bájt és hideg távolságtartást is. Toalettasztalkájának tükrében kissé megigazítja nagy műgonddal, lazán feltűzött szőke tincseit, törtfehér színű elegáns ruháját mintha csak ráöntötték volna. Ajka vörösre rúzsozva, körmei ugyanolyan színben, tökéletesre manikűrözve. A koronát pedig, a kristály parfümös üvegcséből magára spriccelt drága parfüm teszi fel a kompozícióra. A púderes, picit rózsás, édeskés illatfelhő tökéletesen kiemeli a nőiességet, és oly gyengéden öleli körül a nőt, mint egy hófehér, pihe-puha kasmírgyapjú kabátka. Még egyetlen pillantás az asztalkán ketyegő antik órára, egyetlen röpke, elégedett pillantás a tükörbe: jöhetnek a vendégek.

Ma reggel a tél szelíden bekopogtatott az ablakunkon. Korán keltem, s nem ám ébresztőórára, de még csak nem is a kisfiam ébresztgetésére, hanem magamtól. Frissen és kipihenten, óvatosan surrantam ki a puha, meleg ágyból. Mosolyogva vetettem egy pillantást életem békésen szendergő pasi duójára, és halkan behúztam magam mögött az ajtót. A nappali közepén ráléptem egy dinóra, ami méltatlankodva csippantott egyet a talpam alatt. Hamar bekészítettem a reggeli vitaminbombánkat a turmixgépbe, s miközben a forró teámat kavargattam a nappali hatalmas ablaka előtt ácsorogva, puha hóesés kezdődött odakinn.

Oly gyorsan elröppent az ősz, nem is vagyok egészen biztos benne, hogy itt volt. Viszont a tél észrevétlenül kúszott be a levegőbe, s hozott magával különös  aromákat, és ábrándos, varázsos hangulatokat. Előfordult már veletek, hogy behunytátok a szemeteket és mélyen magatokba szívtátok egy egy évszak illatát? A tél illata számomra édeskés, fás, füstös. Egyszer nehéz és nyirkos, máskor pedig száraz és karcos. Néha alma és gesztenye illata hatja át a levegőt, a kéményekből szállingózó füst pedig önkéntelenül is az otthon melegét juttatja eszembe. Az otthont, ahol a szeretteim vannak, és ahol jól esik kuckózni, mert puha és biztonságos. Alapvetően társasági ember vagyok, azonban a tél inkább a benső dolgokra való figyelem időszaka nálam. Dermesztő téli estéken imádok forró, fűszeres teát kortyolgatni, mélyen beszippantani a fahéj, a gyömbér és a csillagánizs meleg illatát, amely életet lehel még a legfagyosabb testbe is, bársonyos jazzt hallgatni, a naplómba jegyzetelgetni kósza gondolatokat és egyszerűen nem gondolni a külvilágra.

(Fotó: Pinterest)

S mely parfümök a kedvenceim ebben a hideg évszakban? Íme:

- Thierry Mugler: Angel Muse:
Nagyon szeretem az Angelt is, ám ez a flankere engem különösen elvarázsolt. Ez év áprilisában debütált a nagyközönség előtt, én pedig már nyáron is használtam, azonban úgy vélem, rajtam most a legszebb. Az anyaillatnál sokkal visszafogottabb, édeskés, mogyorókrémes finomság, lágy tejszínnel és egy leheletnyi pacsulival. Ez ő, a Múzsa. Finom kis teremtés, nem tolakodó, nem hivalkodó, de határozottan jelen van és lágyan körülfon a hófehér kecses kacsóival.

- Molinard: Habanita:
Az 1921-es ikonikus Habanitának a már reformulált, 2012-ben megjelent változata ő. A korábbi verziókat sajnos nem ismerem, de ez a mostani szó szerint elvarázsolt engem. Azonnal, a legelső szippantással. Nem egyszerű róla írni... boszorkányos illat, sok, sok összetevőből, melynek hatására olyan képek villannak fel bennem, amiket valaha, talán egy másik életben már átéltem. Nagyon, nagyon rég történt... évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt. Egy kis erdei kunyhó, távol a világtól, jázmin fut magasan a házikó falán, amely mintegy védőpajzs, úgy öleli körül a kis lakot, védelmet nyújtva az illetéktelen személyek ártó szándékaival szemben. Éjszaka van. A szobácskát átjárja a szantálfa füstje és az édes, nehézkes jázmin aromája. Egy üstben illatos főzet... A szeretőmet várom, aki az éjszaka csendjében, lopva érkezik... Fa, füst és virágok illata ő, tele sötét mélységekkel. Olyan, mint egy fekete bársonytakaró. Rajtam a szantál, az ylang ylang és a jázmin érvényesül legfőképp, egy csipetnyi ámbrával. Csak saját felelősségre kipróbálandó.

- Carner Barcelona: Palo Santo:
Azaz a Szent Fa, amely Ecuadorból és Peruból származik. Régen az Inkák, tisztító szent füstölőként használták, mert elűzi a gonosz szellemeket és a távol tartja az emberektől a rontást, balszerencsét, a rosszindulatot, a szemmel verést, az alacsony minőségű entitásokat és energiákat is. Peru és Ecuador lakatlan területein  és erdőiben élő Sámánok még napjainkban is használják különböző rituálék és szertartások alapvető eszközeként, mivel a különleges illatú és erejű füstölő, teljes auratisztító és ördögűző hatású. És valóban, ez az illat, maga a mágia. Füstös, mély, balzsamos, édes. Erős és védelmező. Olyan, amit akár egy jó pasin is el tudnék képzelni. Karamellás, édeskés, fás, egy gondolatnyi rummal... Picit a férfias(abb) énemet erősíti, mégis istennőnek érzem magam tőle. Nagyon friss még a kapcsolatunk, de tudom, érzem ahogy vonz magához... napról napra szorosabban.

- Tom Ford: Noir pour Femme:
Egy olyan boszitársam ismertetett meg vele, akivel habár még sohasem találkoztunk személyesen, mégis úgy érzem, már ismerem Őt valahonnan, talán egy korábbi életünkből. Kaptam tőle egy kis mennyiséget ajándékba, és egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy tökéletesen eltalálta az ízlésemet. A Noir pour Femme, egy isteni nedű, egy tökéletesen megkomponált illat, amely maximálisan tükrözi Tom Ford zsenialitását... szerintem.
A nyitánya, mint a szélvész, úgy söpör le a lábamról. Édes, balzsamos gyönyörűség. Majd lassanként, ahogy elcsendesedik, felbukkan a vaníliás habos kakaó, amely megmelenget a fagyos téli estéken. Oly puhává válik, mint a legfinomabb, legdrágább kasmír, és oly gyengéden ölel, mint a leggyengédebb szerető. Én fülig beleszerelmesedtem.

- Lush Lust:
Maga a pőre szexualitás. Szégyentelenül érzéki, tiszta jázmin! Vigyázat, szélsőséges érzelmeket vált ki a "nagyközönségből", és nagyon tudni kell viselni... nem egyszerű darab.

Rég jártam már erre. Illetve ha egészen őszinte akarok lenni, nem volt ihletem. Gyakran belekezdtem egy-egy bejegyzésbe, aztán ugyanazzal a lendülettel ki is töröltem azokat. Pedig bőven volna mondanivalóm, hiszen nem unatkozom: írhatnék a csodás új otthonunkról, a kisfiamról, és arról, milyen csodálatosan fejlődik, okosodik Ő. Mesélhetnék (számomra) új sorozatokról, amik időről időre lebilincselnek, mert hála az Istennek (és az én kisebbik főnökömnek, a kisfiamnak), abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megengedhetek magamnak néhanapján egy-két fakultatív órácskát, amikor is ezen szenvedélyemnek hódolhatok. Beszámolhatnék az általam megélt mindennapokról, az érzéseimről, a gondolataimról, a terveimről, és izgalmas új emberekről, akiket az élet az utamba sodort. Na és persze itt van az én hatalmas szenvedélyem: volna mit mesélnem számos pompás parfümről és arckrémekről is... Csak valahogy mostanában nem úgy jöttek a szavak, ahogyan szerettem volna. Ez valami "írói" válság féle lehetett. :)

A legutóbbi ittjártam óta lassan, de biztosan beköszöntött az ősz. Mostanra már viszonylag hamar sötétedik, és a korán munkába indulók olykor-olykor bizony megtapasztalhatják az október fagyosabb leheletét is. Számomra az ősz maga a nagybetűs romantika, azonban a maga varázsos gyönyörűsége mellett, mióta anyuka vagyok, sajnos a csúnya megfázások időszaka is. Hogy lekopogjam, mióta felfedeztem egy igazán hatékony gyermekvitamint, azóta a kisfiamat nagy ívben elkerülik a nyavalyák, illetve ha bele is esik egy-egy megfázásba, két nap alatt túllendül rajta. Ami engem illet, nem különösebben vagyok gyógyszer párti, így a magam részéről is inkább a megelőzésre és az egészséges életmódra szavaznék.

Apropó egészség: a napokban egy nagyon kedves ismerősöm, egy gyönyörű fiatal anyuka, a Facebook oldalán kiposztolt egy cikket az apróságok helyes táplálásáról, ahol is egy kisebb fajta, parázs vita alakult ki, az egészséges életmódot illetően. Egy hangyányit arcul csapott, amikor a nevezett poszt alatt néhány anyuka gyakorlatilag pálcát tört azok felett, akik másként élnek, másként gondolkodnak, mint ahogyan azt ők teszik. A fő téma ugyebár az volt, hogy szabad e tejtermékekkel táplálni 1 és 3 év közötti piciket, és egyáltalán mikortól lehet a tejtermékeket bevezetni a kisgyermekek étrendjébe. Erről is, mint minden másról igencsak elérő véleményeket lehet hallani, olvasni a különböző fórumokon. S habár jómagam is bizonyos elvek szerint táplálkozom, és táplálom a kisfiamat, mégis ki vagyok én, hogy a mellemet döngetve verjem a blattot, hogy csakis az a helytálló, ahogyan én nevelem, ápolom, táplálom a gyermekemet, és mekkora szuperanya vagyok már, amiért én mindig, mindenben úgy cselekszem, ahogyan a brit vagy norvég tudósok javasolják. Aztán persze előfordulhat, hogy két év múlva a legújabb tanulmányok a mostaniak az ellenkezőjét állítják majd, és mossák kezeiket a korábban állítottak miatt, én akkor is jól megmondtam a tutit mindenkinek, aki nem olyan frankó, mint én. Mert én úgyis mindent jobban tudok. Van egy picurka gyerekem, de majd én elmondom, mi az ábra és osztom az észt a nagyérdeműnek arról, hogyan kell főzni, gyereket nevelni, és táplálni. Tudjátok az az igazság, hogy az én nagymamám tíz gyereket nevelt fel példásan, és ő sohasem verte a mellkasát, hogy mekkora ász. Mindig azt mondta, csupán tette, amit tennie kellett, rengeteget dolgozott a családjáért és imádta a gyerekeit. Rendkívül szerény asszony volt, és soha az életben nem hallottam tőle, hogy önmagát fényezné, másokat pedig kioktatna. Én pedig úgy látom, ez a fajta szerénység, és alázat totálisan hiányzik a mai, "majd én megmondom" típusú fészbúk nemzedékből. Talán vannak, akik rólam is hasonlóképp vélekednek, ki tudhatja... Másrészről pedig úgy tűnik, néha túlságosan is ráérünk mi, itthon lévő anyukák. :)

A másik marha nagy gond, hogy manapság a baromi okosak mindent kikiáltanak antikrisztusként. A televíziót, a sertéshúsból készült ételeket, a csirkehúst... Egy ideig ez a rossz, aztán bebizonyítják az ellenkezőjét, majd valami egészen mást kiáltanak ki tömeggyilkos, gyermekgyilkos fegyvernek. Egy időben a nyírfacukor volt az egészséges édesítés non plusz ultrája, aztán kitalálták, hogy rákkeltő. Egy ideig a paleo étkezés volt az egészséges életmód netovábbja, aztán kihozták  az ellenkezőjét. Ki tud manapság eligazodni a trendek között? Vannak bizonyos ételcsoportok, amiket én is igyekszem kizárni a táplálkozásunkból, de összességében úgy gondolom, minden téren a mértékletesség volna a megoldás. Biztos vagyok benne, hogy minden szülő csakis a legjobbat akarja a gyermekének, ezért nem is hibáztathatjuk egymást. Én csupán a toleranciát hiányolom azok felé, akik másként élnek és gondolkodnak. Vagy ne adja Isten, nem engedhetik meg maguknak, hogy mindenből a legújabbat/legdrágábbat vegyék gyermeküknek, mert mondjuk keményen küzdenek nap mint nap, és nem tehetik meg, hogy otthon konyhatündérkedjenek és fészbúkozzanak, amíg apuci megkeresi a mandulatejre valót. Másrészről úgy vélem, épp elég komoly baj, ha a gyerek vagy gyerekek a családban laktóz- vagy glutén, esetleg más intoleranciától szenvednek. Több ilyen ismerősöm is akad. Nos az a különbség köztük és az észosztó anyucik között, hogy az előbbiek nem flancból, vagy divatból táplálkoznak úgy, ahogyan. Ráadásul soha a büdös életben nem láttam, hogy azokat a szülőket méltatták volna bántó szavakkal, akik máshogyan táplálják a gyermekeiket.

Én a magam részéről hiszek az egészséges életmódban, bármit is jelentsen ez. De ki mondja meg manapság, hogy mi az egészséges? Az a privát véleményem, hogy sok esetben a marketingesek és társaik, akik a hiszékeny, és gyakran csupán félinformációk alapján tájékozott emberek pénzéből nagyon jól élnek. Most komolyan, mi az egészséges manapság, amikor a fél életünket billentyűk nyomogatásával töltjük a négy fal között? Mitől legyen egészséges a mai felnövekvő generáció, amikor mi szülők a gyermekeinket gyakran burokban tartva, igyekszünk megvédeni őket minden egyes aprócska bacilustól. Túlzásba visszük mind a higiéniát, mind az úgynevezett egészséges táplálást. De valójában mi az egészséges, amikor szinte mindent agyontartósítanak, színeznek, ízesítenek, génmanipulálnak, vegykezelnek... és csak a Jóisten tudja még mi mindent dugnak le a torkunkon az illetékesek. Mértéktelenül fogyasztunk, és úgy teszünk, mintha baromira odafigyelnénk az egészségünkre, de sok esetben a marha egészséges kaja csak az Insta közönségnek szól. Azt mondják, az egészség megőrzésében csupán 30%-nyi szerepe van a táplálkozásnak, míg az életmódnak 70%. Egy biztos, én többnyire a józan paraszti eszemre hallgatok: nyilván az a jó, ha nem dohányzunk, nem fogyasztunk alkoholt, nem élünk drogokkal (ha csak a szerelem nem számít drognak :) ), ha sokat vagyunk a levegőn, sportolgatunk, sok gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk... a többi már nem rajtunk múlik.

S, hogy mi az erkölcsi tanulság? Semmi. Csupán ki akartam írni magamból ezeket a gondolatokat, némi toleranciára biztatván a fent említett anyucikat, bármiféle ítélkezés nélkül, és anélkül, hogy említést tennék arról, adok e tejtermékeket a kétéves kisfiamnak. :)

Aki ismer tudja, hogy imádom az egyedi, kézműves darabokat. No, nem a közismert kézműves márkákra gondolok, hanem azokra a valóban kézműves alkotásokra, amelyekben benne van a teremtőjük keze munkája, szíve és lelke. A sors úgy akarta, hogy néhány hónapja tagja lettem egy különleges illatos csoportnak, amelyben csupa izgalmas nőtársam van jelen. Ebben a Szalonban lettem figyelmes egy fiatal tervező hölgyre, Rusznák Ritára, aki különleges parfümolajokat készít. Azok a csoporttagok, akiket személyre szabott parfümmel örvendeztetett meg, mind ódákat zengedeztek tehetségéről, illetve a kapott parfümről. Bevallom, kissé szkeptikus voltam. Úgy véltem, mindez lehet csupán baráti, jó ismerősi illedelmeskedés. A végső lökést egy olyan illatos csoporttárs szava adta meg számomra, akinek igen sokat adok a véleményére. Úgy döntöttem, azonnal kell nekem is egy olyan parfüm, ami tulajdonképpen egy másik ember, egy finom lelkű művész első benyomása rólam.

Az előkészületek felértek egy terápiával. Átbeszéltük ki vagyok én, hogy milyen illatokat preferálok, és melyeket kerülöm el nagy ívben. Elképzelésem nem volt róla, milyen illatot alkot majd Rita egy olyan magamfajta, nyughatatlan természetű lánynak, akiben hatalmas energiák tombolnak, akiben örökké lobog a tűz, aki kíváncsi, és nyitott az emberek felé, és a világ dolgainak irányába. Aki imád utazni, s aki mindent tapasztalni és látni akar. Megosztottam Ritával, hogy mekkora szükségem van az adrenalinra a boldogságomhoz, s azt, hogy mennyire szeretem a finom dolgokat, a luxust, a kényelmet, a könnyed eleganciát, a nevetést, a finom ételeket, a jó italokat, a táncot, a szép ruhákat, a szerelmet. Elárultam, mennyire imádok élni, és mennyire szükségem van a libabőrre... azaz kell minden egyes napban legalább egyetlen pillanat, amire azt mondom, ezért érdemes.

Kíváncsi voltam, milyen illat készülhet egy olyan lánynak, aki imádja a friss habos, krémes vaníliás süti illatát, egy gondolatnyi citrommal. Aki szereti a langyos nyáresték zamatát, amikor édes virágillat járja át a levegőt, és amikor olyan nagyon kedvem támad halálosan szerelembe esni.  Aki rajong az édes, harmatos jázmin buja illatáért. Aki odáig van a tejszínhabos, vaníliás, karamellás forrócsoki illatáért, amit egy karácsonyi vásárban kortyolgat, miközben elmerül az apró, fehér hópelyhek táncában. Alapvetően a puha, édeskés illatokat kedvelem, egy pici csavarral. Azt, ami ölelésre csábít. Amit nem szeretek, azok a kemény, bőrös, valamint a túl fűszeres, borsos, csillagánizsos, szúrós illatok. Azt sem szeretem, ha valami szintetikus hatást kelt: mű gyümölcs, mű rózsa, mű levendula... brrr, ezektől liftezik a gyomrom.

Aztán megszületett a Scintillement Amoreux, amely egy varázslat. Isteni vanília, tonka, méz, kakaó és dió tánca, buja virágok ölelésében. Édes, mégsem fojtogató. Visszafogott, mégis jól érzékelhetően jelen van. Határozott, mégsem tipor el. Ártatlan, mégis ott bujkál benne valamiféle ellenállhatatlan romlottság. Harmonikus, szenvedélyes balzsamos, krémes, puha illat, csordultig tele érzelmekkel, csakúgy, mint én magam. A legkevésbé sem illik bele az oly divatosnak számító vattacukor-trendbe. Habár visszafogottan indul, puhán, kedvesen dédelget, balzsamosan simogat, majd amikor már a legkevésbé sem számítasz rá, felbukkan a tubarózsa, a dió, a füge és a rózsa... Elképesztő!!! Első blikkre egy cukorfalat ő, legbelül mégis ott rejlik a dög, amelynek nem lehet ellenállni.

Kíváncsi voltam, mit látott bennem az alkotó. Tudni szerettem volna, miért pont ilyennek alkotta az illatomat, s miért ezt a nevet adta a parfümömnek:

"Energikus és nagyon lelkes vagy. Egy szerető anyuka, aki rajong a gyermekéért. És nem csupán érte, hanem az egész életért. A parfüm neve is ezt szimbolizálja: Scintillement Amoreux, azaz Tündöklő szerelem. Vagyis egy nő, aki szerelmes az életbe.

Illatjegyei:

Alap: Tonka, cukrozott tej, indiai vanília, ámbra

Szív: vaníliavirág, Vaníliás kakaóbab, Tubarózsa, méz, dió

Fej: Fekete orchidea, uborka, dinnye, japán cseresznyevirág, füge, rózsa

Valamikor késő tavasszal történt, hogy halálosan beleszerelmesedtem a rózsaillatba. Nem is értettem, mi történt velem, hiszen ezidáig tökéletesen hidegen hagyott ez a fajta illatfelhő. Talán azért sem érdeklődtem különösebben soha a rózsás illatok iránt, mivel igen élénken élt emlékezetemben a gyermekkoromból oly ismerős, -azt hiszem- Bulgáriából importált rózsaolaj, amit nagymamám a ruhásszekrényében rejtegetett, egy aprócska fabutykosban. Illetve a kozmetikumokban a rózsaillat, tapasztalataim szerint, többnyire olcsó, szintetikus hatást kelt.

No, de a lényeg, hogy elkezdtem vágyakozni, a kertekben pompázó, harmatos rózsák illata iránt, és onnantól nem volt többé megállás: sikerült begyűjtenem egy finom rózsás illatú testápolót és tusfürdőt, amikben nyoma sincs semmi műnek. Ellenben illatukat nem találtam eléggé tartósnak, így a kisördög továbbra is rágta a fülemet és kénytelen voltam beruházni egy mennyei niche parfümbe, a Mancera Roses Greedy-jébe, ami maga a buja harmatos rózsalugas, egy hűvös nyári hajnalon. Az a fajta illat, amit receptre kellene felírni, depresszió ellen. Azt hittem, most aztán ki van elégítve a rózsaillat iránti vágyakozásom. Tévedtem. Szükségem volt még némi rózsavízre, amit kedvemre pancsolhatok magamra, mintegy frissítő nyári permetet, illetve épp kapóra jött a Schüssler nyári újdonsága, a mesés, rózsavizes hidratáló arctonikjuk. Ez egy igazi kényeztető finomság, amely valódi damaszkuszi rózsavizet tartalmaz, illetve emellett a hamamelisz viz és az akácméz erejével feszesíti, tonizálja és nyugtatja a szomjas bőrt. Az én bőrömre legalábbis kimondottan jó hatással van.

Ha csupán az illatát kellene méltatnom, mindössze annyit mondanék, mmmmennyei!!! Nem az a tipikus, élethű rózsaillat, inkább amolyan "Schüssleres" rózsaillat: virágos, csipetnyit gyógynövényes... imádni való! Ezzel azonban nem merül ki előnyös tulajdonságainak tárháza. Történt egy alkalommal, hogy hangyányit eltúloztam a retinolos kencém használatát, amitől néhány érzékeny, hámló száradásfoltocska jelent meg az arcomon. Mindentől égett és tűzvörössé pirosodott a bőröm, s csupán nagyon kevés kozmetikumot bírtam magamon elviselni. Ezen kevesek közé tartozott ez a finom kis tonik.

Egy arclemosókorongra csepegtettem belőle, majd ezzel gyengéden áttöröltem a bőrömet, s erre ment a jelenlegi kedvenc Kaviczky hidratálóm és néhány nap múlva már nyoma sem volt a foltocskáimnak. Eddig nem igazán használtam tonikot a bőrömre, mert valójában szükségtelennek éreztem, és az eddig általam használt tonikok többnyire szétszárították a bőrömet. Nos, e nélkül a tonik nélkül is lehet élni, de nem érdemes. :) Aki hozzám hasonlóan rajong a rózsaillatért, és szeretné megtapasztalni ennek a csodás natúr toniknak az áldásos hatásait, bátran tegyen vele egy próbát.